Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Zalaszentgróti járás
LASZLOVSZKY JÁNOS, gyógyszerész Előszálláson (Fejér m.) születeti 1896-ban, középiskoláit Baján végezte, egyetemi tanulmányait Budapesten. 1913 júliusában Csavolyban (Báes m.), majd 1914 novemberéig Szombathelyen gyakornokoskodik. 1915ben mint egyéves önkéntes vonult be hadiszolgálatra a 17 honvédgyalogezredhez. Az olasz, orosz és oláh frontokon harcolt. 1919-ben szerelt le, mint tart. hadnagy. Leszerelése után beiratkozott a budapesti tudományegyetemre, ahol 1925-ben szerzi meg gyógyszerész-oklevelét. Ezután a budapesti Szent Endre gyógyszertárban és néhány vidéki városban mint gyógyszerészsegéd működik. 1926 szeptember 26 án kerüli Zalaszentgrótra Czuczy Győző patikájába. 1926 november 28. óta e gyógyszertár zalabéri fiókjának vezetője. Az Okleveles Gyógyszerészek Országos Egyesületének tagja. Zalacsány németújvári gróf BATTHYÁNY PÁL, földbirtokos Kustányban (Zala m.) született 1860 január 20-án. Középiskoláit a bécsi Thereziánumban végezte. 1880-ban a hadsereg kötelékébe lépett, 1896-ban huszárkapitányi rangban megvált a katonai szolgálattól. 1896 után 1905-ig gazdálkodással foglalkozott, 1905ben vezére lett Zala vármegyében a nemzeti ellentállásnak, majd ' (1906—1910) Zala megye főispáni tisztét töltötte be. 1910-ben a zalaegerszegi választókerület az • országgyűlésbe küldte függetlenségi és 48-as párti programmal. Kerületét 1918-ig képviselte. Az összeomlás óta zalacsányi birtokán élt. 1929-ben Zala vármegye örökös törvényhatósági bizottsági tagnak választotta meg. E kitűnő bizalomra nagyérlékü munkásságával, szociális érzékével, minden jóért és nemesért lelkesülő kiválóságával szolgált rá, mert bármi történjen a vármegyében akár politikai, akár társadalmi vonatkozású, mindenütt az első sorban látható. MÉSZÁROS LÁSZLÓ, körjegyző Bántornyán született 1893-ban. Középiskoláit Zalaegerszegen végezte, a jegyzői tanfolyamot pedig Szombathelyen. A világháború alatt Piisenben a 48. gyalogezrednél teljesíteti szolgálatot, míg hivatalból felmentenék. A kommün idejében megszállott területről, Kisszabadkáról kénytelen menekülni Zalaegerszegre. Itt az alispáni hivatalban kap 451