Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Kiskanizsa az etnografia tükrében, írta N. Szabó Gyula

KISKANIZSA AZ ETNOGRAFIA TÜKRÉBEN Irta : N. Szabó Gyula élv bánya a néprajz. Értékes, a nemzetnek felbecsülhetetlen kincsei vannak a bánya mélyén. Kibányászásuk a nemzeti tőkét gazdagítja, hiszen nemcsak nyelvében él a nemzet, hanem szokásaiban is. Kiskanizsán rengeteg néprajzi kincs hever. A főbbeket összeszedtem, de, sajnos, azok közül is csak a legértékesebbeket írhattam ide. Helyszűke miatt nem foglalkozhattam a kiskanizsai népköltészettel és népnyelvvel sem Röviden itt említem meg, hogy a kiskanizsai népköltészet kissé sovány. Ezt a város közelségének tulajdonítom. Összesen négy mondát találtam. Azok — egy kivételével — a török világot festik. Nyelvjárása nagyon hasonlít a göcsejihez, de sok benne az őrségi és a »városi« elem is. Hallottam ezt is : viJláve és kaszával futottam. Az ikes igéket nem szereti és a zárt »o« (a helyett) állandó. Az »s« helyett gyakran mondanak »zs«-ét, ami vasmegyei import. Mert Kiskanizsa népe nagyon kevert — előfordul, hogy »valamellik« polgár félig kiskanizsaiasan, félig szögediesen beszél. Sqjían még ma is horvátosan ejtenek ki egyes szavakat. Rrős a hitem, hogy Kiskanizsán még sok kincs jön napvilágra. Annál inkább hihetem ezt, mert összegyűjtött anyagomnak csak tizedrészét dolgozhattam fel ezen a helyen. Kiskanizsán sok gyönyörű szokást ápolnak és — hála Isten — ma már tudatosan. Tudják, hogy a magyar szokás szép és ezért őrzik. JELLEM ÉS SZELLEM A kiskanizsaiakat régen így jellemezték : szilaj, verekedő, jó katona, szavatartó, konzervatív, ügyes, eszes, szorgalmas. A régi jellemzés ma is helytálló. Csak árnyalati változások történtek. Ma is szilaj. Hirtelen fellobban, de jó szóra hamar megbékül. Igazi magyar vonás. Szilajságának, heves vérmérsékletének tulajdonították az egykori szapora vere— 335 —