Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)
A hűbériség kora, írta Barbarits Lajos
önállósághoz jutott, lakossága adózó renddé tétetett. Ez, a városra nézve magas vételár és az évi adó jelentékeny bevételt biztosított a kincstárnak. A polgárság szabadsága és az épségben meghagyott privilégiumok azonban a kanizsaiaknak is megérték az áldozatot, különösen ha hozzászámítjuk még azt is, hogy Lipót császár rendeletére a vár bevétele után elszéledt, különféle nemzetiségű katonák és rokkantak ingyen telkeket kaptak és azokon építkezve, a város fejlődéséhez hozzájárultak, bár tagadhatatlan, hogy a városi lakosság nemzetiségi összetételét és társadalmi színvonalát felette kedvezőtlenül befolyásolták. Minthogy a város területe ilyenformán a város tulajdonát képezte, úrbéri szolgáltatásokat Nagykanizsa lakossága nem teljesített, polgárainak katonáskodniuk nem kellett, adót mindenki csak a saját személye után fizetett. Vámszedés, vásártartás joga a városé volt, úgyszintén a téglaégető, mészárszék és pékkemence felállítása is szabad volt. Vendégfogadó —- bár a városnak megvolt ehhez is a joga — nem volt még ebben az időben, borát azonban mindenki szabadon árulhatta. Ez volt a privilégiumok egyik legfontosabbika, mert hiszen a szőlőkultúra ezidőtájt sokkal nagyobb és többetérő volt a kanizsai határban, mint napjainkban. Valamikor malmai is voltak a városnak a Kanizsa-folyón, de Senkendorfer várparancsnok ezeket erőszakos úton elfoglalta. A város minden követ megmozgatott, hogy ezt a szép jövedelmet hajtó privilégiumát visszaszerezze, de eredménytelenül. Amint a lerombolt várfalak felett otthont talált a béke, a romokon lassan kezdett kinőni Nagykanizsa : a város. Amilyen mértékben pusztultak a vár hatalmas bástyái, azonmód emelkedtek egymásután az új épületek, házsorok Kanizsa mai helyén. Mikor pedig Lipót császár uralkodása utolsó éveiben a katonaságot is kivonta a városból, ezzel Nagykanizsa elveszítette az eddigi, kizárólagosan stratégiai jelentőségét és megkezdte a békés polgárok közületének életét. A vár lebontásával nemcsak a várfalak, hanem a várban állott épületek nagy része is áldozatul esett a megváltozott időknek. Legelőször rombolták le a karcsú minareteket és a félholdas dzsámiát, amit a törökök építettek a ferencrendiek szétdöntött temploma helyébe. Ezzel a város a török uralom alatt nyert jellegzetes képét úgyszólván egycsapásra elveszítette. A rombolásból kikerült téglaanyagból, a városi polgárság által önként adott kézi- és fogatos munkával építtette újra Perger ezredes a ferencrendiek templomát és zárdáját. A várparancsnok a Német-utca és Kisnémet-utca sarkán (ma Zárda-utca és Királv-utca sarka) építtette fel emeletes palotáját. (Az erős, masszív épület ma is ott áll a régi postával szemközt és falai közt a Stefánia anvaés csecsemőgondozó intézete talált hajlékot magának. A ház egyik falában még nemrégen is ott büszkélkedett egy beleépített 25 fontos török ágyúgolyó.) A váromladékból építette fel új hajlékait a volt várbeli lakosság is. - 24 Stefánia csecsemővédő
