Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)
A kanizsai iskolák története, írta Barbarits Lajos
iskolánkívüli népművelésnek, 1924-ben a sokoldalú Szépudvary László tanítóval megrendezte az országban első kiskanizsai elemi iskolai tornavizsgát, amelyet azóta évrőlévre szélesebb keretek között rendeznek meg. 1925-ben Filó Ferenc vette át a kiskanizsai iskola igazgatását, 13 tanteremben 18 osztállyal. 1928 őszén felavatták az új kiskanizsai iskolaépületet. 1928ban Kovács Illés vette át a kiskanizsai iskola igazgatását, aki mint tart. főhadnagy" végigküzdötte a világháborút s az újraépülés időszakában tevékeny tagja a városi képviselőtestületnek. Kiskanizsán jelenleg 3 iskola van: a Templom-téri 10, a Nagvrácutcai 6 és a Kisrác-utcai 2 tanteremmel, mindössze 17 osztállyal, 762 tanulóval. A továbbképzőnek 214, az ismeretterjesztő tanfolyamnak 20 hallgatója van. A kiskanizsai tantestület 9 tanítóból és 8 tanítónőből áll. A GIMNÁZIUM TÖRTÉNETE Legrégibb intézménye Nagykanizsának, ma a maga nemében büszkesége az egész Dunántúlnak, a kegyesrendiek gimnáziuma. Szükségszerűség hozta létre 165 évvel ezelőtt ezt az intézetet. A török uralom alól háromnegyed századdal előbb felszabadult Zala és Somogy jókora országrésznyi területén ugyanis, ahol a gazdasági élet erői egyszeriben friss, termelő burjánzásnak indultak, az anyagi jobbléttel gyarapodó szellemi igények kielégítésére semmi nem történt. Az írásolvasáson túl csak a gazdagok iskoláztathatták gyermekeiket, kiknek módjukban állott azokat messze vidékek iskoláiba elküldeni. Battyhány József kalocsai érsek 1763ban Tapolcsányi Györggyel, a kegyesrend főnökével szerződésre lépett, 1) mely szerint a kegyes tanítórend 10.000 váltóforint tökének kamataiért magára vállalja egy, Nagykanizsán felállítandó nagy-gimnáziumnak tanerőkkel való ellátását. Az ala1) A gimnázium 1895—96. évi értesítője : »A főgimnázium története«. •— Halis— Hoffmann r Zalavármegyei Évkönyv, 1896. (108—110. old.), — »Zala« 1915. évf. 252. szám: »A nagykanizsai főgimnázium 150 éves jubileuma«. — 272 — Az I. körzeti elemi iskola tantestülete Az új kiskanizsai iskola