Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Kanizsa vár története, írta Barbarits Lajos

éjszakáján egy renegát magyar árulása segítségével meglepte a farsang-búcsúztató mulatozásba merült Kanizsát

1), a külvárost lángba borította, mintegy ezer embert — főként az öregeket és gyermekeket — legyilkoltatta, a többieket pedig — férfiakat, nőket egyaránt — rabszíjra fűzette és 750 lóval és rengeteg zsákmánnyal együtt Szigetvár felé útnak indíttatta. A macska-módra belopakodó török a Rác-városban létrákat szerezve, már a várfalak megmászásához készülődött, amikor a tivornyába feledkezett várőrség feleszmélt és a vakmerő török sereget elriasztotta. Ekkor történt, hogy a mámorát alvó Takaró Mihály tiszt feje felett meggyújtották a házat, őt magát pedig a tűzön megégették, egy társát, Pozsgay Tamást pedig elvitték Sztambulba és ott a tengerbe fojtották. A majdnem végzetes kimenetelű húshagyókedd Alapy Gáspárnak az állásába került. Mindamellett nem nagyon bánhatta meg, mert még a parancsnokságról való lemondása előtt kinevezték horvát bánná. Az országgyűlés pedig, okulva a történteken, elrendelte a kanizsai és környéki várak megerősítését és élelmiszerrel való ellátását, hogy a jelekből ítélve mindennap bekövetkezhető elhatározó ostrom ne találja készületlenül a déli határ-vidéket. 1576. telén sanyarú idők következtek a kanizsaiakra. A vár körül egyre gyülekezett a török, míg a várban éhség és fagy pusztította a vitézeket. Az őrség javarésze beteg, elgyengült volt, zsoldot hónapokon keresztül nem láttak. Bornemissza hiába küldte Sinkó Ervin hadnagyot Bécsbe, Kanizsát sorsára hagyták. A katonák már koldulni jártak, sokan megszökdöstek. Eközben a török már a külvárosig előrenyomult és azt felperzselte. Bornemissza mégis mindig tudott annyi lelket önteni embereibe, hogy a török ennél tovább nem juthatott. A következő év szent Benedek napján egy villámgyujtotta ház szikráját a dühöngő szél a lőpor-toronyba sodorta. A torony felrobbant, az irtózatos detonáció pedig a környék összes házait rombadöntötte. Bornemissza alparancsnok szépséges Anna leánya éppen ezen a napon tartotta mennyegzőjét a kanizsai várban vitéz Batthyány István hadnaggyal. A lakzira a király is hivatalos voit, de szerencséjére csak jókívánságait küldte el maga helyett. Még javában állott a lakodalmi mulatozás, amikor a 80 mázsa lőpor a levegőbe repült. Bornemissza egész családját, az ijjú párt is, holtan ásták ki a romok alól, 45 derék vitéz és ugyanannyi más kanizsai lakos holttestével egyetemben. Bornemisszát sikerült élve kihúzni a rászakadt ház omladékai alól, de súlyos sebekkel, félholtan. Első gondja még ekkor is a vár sorsa és katonái voltak. Amint néhány nap múlva magához tért, segítségért és pénzért írt Ernő főhercegnek. Még április 9-én megírta utolsó könyörgő levelét, aztán rettenetes sebei következtében meghalt. Itt temették el a kanizsai mezőn, családja mellé. Halálával megmaradt kevés katonái elszéledtek : ki koldulni ment, ki pedig szabad-legénynek a zalai hegyek közé. Budán és Konstantinápolyban pedig a török fényes örömünnepet ült. Bornemissza helyére egy Kielmann András nevü német kapitányt neveztek ki Kanizsa várába. Ennek már nem kellett könyörgő leveleket írnia katonái zsoldjáért Bécsbe, ő maga is Bornemissza fizetésének dupláját kapta szolgálataiért. Ettől fogva a kanizsai várőrség lassan egyre inkább német vezetés alá jutott l) L.M. Kovács János: A magyar krónikának röviden lerajzolt Sommája 1742-ig (Pozsony). - 9 -