Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)
A városi közigazgatás története, írta Barbarits Lajos
hagyták az üléstermet, hogy lehetetlenné tegyék a határozathozatalt. Nagykanizsának a közösügyi bizottság illetékessége elé tartozó ügyei ilyenformán állandóan veszedelemben forogtak, mígnem a bizottság határozatot hozott, hogy a gyűlésekről ilyen körülmények között távozó, valamint a meg nem jelenő tagok olybá számíttatnak, mintha nemmel szavaztak volna. 1) így húzódott, bonyolódott a két város válópöre, úgy hogy már mindkét város közvéleményének nagv része szívesebben vette volna inkább az újra egyesítést, mintsem a hosszú és bizonytalan pörösködést. Kiskanizsa ilyenirányú befolyásolása érdekében lépéseket is tettek a vármegyénél. 2) Kiskanizsának azonban nem azért volt 8000 forintos ügyvédje, hogy az évek óta vajúdó ügyet most egy ilyen császárvágással be lehetett volna fejezni. Kiskanizsa 1870 októberében »Nagykanizsa, közönsége ellem megindította az »arányosittási pert a Megyei Alispányi bíróság előth. A Nagykanizsán összehívott ügyvédi értekezlet javaslatára ugyanekkor Árvái István zalaegerszegi fiskális, Nagykanizsa megbízott ügyvédje, benyújtotta a vármegyéhez a nagykanizsai képviselőtestület kérelmét a két város újra-egyesítéseért 3) A nagykanizsaiak kérvénye rövidesen a belügyminisztérium elé került. 4) A kiskanizsaiak azonban nem akartak róla tudomást szerezni, közeledés nélkül élték, a maguk külön életét és bíztak a pör kimenetelében. Közben terjeszkedtek is, Eredetileg csak egy szobát tanácsteremnek, egy hajdu-szobát és egy fogda-helyi séget béreltek »városháza« címén évi 60 forintért Dolmányos Vendel házában. 1872-ben ugyanott 20 forintért jegyzői irodának bérbevettek még egy helyiséget. 5) A terjeszkedéshez, berendezkedéshez azonban pénz is kellett, a kiskanizsaiak pedig nem szerettek adót fizetni. Ezért »határozhatott, hogy akár miféle városi közterhek beszolgáltatására, ha valaki 2-szeri felszólításának nem hódol, 2 fti pénzbirsággal megbüntettetik, mely büntetés nála azonnal végrehajtandó lészen, miről a• tanácsos urak ezennel telj hatalommal meghat almaztatnak.« 6) Szigorú büntetést szabtak ki az engedelem nélkül (helyesebben inkább : a letelepedési díj befizetése nélkül) letelepedőkre. (Érdekes mondata az erről szóló határozatnak : »... továbbá a letelepedőknek a marhákkali közlegelőre leendő kiliajtatása egyszerre s mindenkorra tiltatik . . .« ) Kiskanizsa hivatalos iratain ugyanazt a pecsétet használta, amit Nagykanizsa, csupán a körirat változott meg így : »1868 Kis- Kanizsa Város Pecsétje«. A határkérdés rendezetlensége a legteljesebb jogbizonytalanságot vonta maga után. így esztendőkig egyik város sem gondolt a Principális-csatorna rendbentartására, vagy mindegyik a másiktól várta azt. Csak 1878-ban határozta el az e tekintetben érdekeltebb Kiskanizsa, hogy 3880 ölet kitisztogat, ha viszont a bajcsai hídtól az országútig terjedő 3110 ölet elvállalja Nagykanizsa. 7) A kiskanizsai határ vadászati jogát 2 forintért adták esztendőre a kiskanizsaiaknak, ugyanott azonban nagykanizsai csak 4 forintért, sőt volt olyan esztendő, hogy semmi pénzért sem vadászhatott. 1873 június 29-én Kiskanizsa, a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. t.-c. alapján, nagyközségnek nyilvánította magát 8) s mint ilyen élte tovább a maga *) 1870. 196. közösügyi jkv. *) 1870. 67. Nk. kgy. 3) 1870. Nk. kgy. jkv. 4) 1871. 22. Nk. kgy. jkv. 5) 1872. IV. 28. Kisk. kgy. 6) 1873. IV. 14. Kisk. kgy. 5. sz. 7) 1873. VIII. 10. Kisk. kgv. 8) 1873. VI. 29. Kisk. kgv. — 102 —
