Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)

Csány László

275' Hertelendy Károly pedig azt bizonyította, hog} 7- „beszé­dének soha oly értelme nem volt, mely felséges urunk szent személyét sértetto vagy hűségtelenségi érzést tüntetett volna ki. Söt tiszta lélekkel vallja, hogy Csány László őfelsége leg­kegyelmesebb urunk, királyunk szentséges személye iránt min­den alkalommal hódoló mély tisztelettel fejezte ki magát." De egyúttal idézte Csány László azon nyilatkozatát is, hogy „előtte fennáll ugyan azon általános elv, mely egyes hazafitól is meg­kívánja a hazáért önön feláldozásával is a szükség eseteiben kiállani, de ö senki sorsa kerekébe vágni nem akar és a több­ségnek enged." Zalavármegye e vizsgálat ellen sietett 1838. jan. 15-iki közgyűléséből a felséghez — többi törvényhatósághoz is pár­tolás végett megküldött — feliratot intézni, melyben az eljárás megszüntetését kérve kifejti, hogy „a szólás törvényes szabad­sága minden alkotmányos nemzetnek szent és elidegenitlietetleii tulajdona", — és „a megye közgyűlésén elmondottakért csakis tüstént a gyűlésen vonathassék fenyités alá a szónok." — De Csány ellen semmi terhelő bizonyiték nem lévén, az eljárás megszűnt. 1839 1840-ből nincs följegyezni valóm Csány Lász­lóról. 1841—42-ben országgyűlés nincs, de annál népeseb­bek — különösen 1842. vége felé és viharosak voltak a megyei gyűlések. A közérdeklődés a reformok iránt („adózunk, nem adózunk") óriási. Zalamegye nagy többsége a nemesség megadóztatását ellenezte. Ellenezték még 1843. elején is. Forintos György volt az ellenzők vezére, aki gróf Zichy Domonkos veszprémi püspök költségén fogadott korteseivel összeszedett u. n. „bocskoros nemesség"-gel többször is megbuktatták a közadózás elvét. A reformpártiak, t. i. az adózni akarók, vezérei pedig Deák Ferencz, Horváth János kamarás és Csány László voltak. Forintos György márcz. 17-én is izgató fölhívást küldött szét, hogy ápr. 3-án minden köznemes Egerszegen legyen az adó kérdése ügyét leszavazni. Lett is foganatja. A köznemes­ség szájából mindenfelé ilyeneket iehetett hallani: „Vérrel szereztük szabadságunkat, vérrel védjük azt; legyenek a parasztok is oly erősek, mint a mi apáink, kik ezen országot szerezték, s lia' nem tetszik, vagy nehezükre esik az adó, menjenek a török szélekre s szerezzenek maguknak, ha 19*

Next

/
Oldalképek
Tartalom