Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)

Zalai 48—49-es honvédek

zalai 48—49-es honvédek. Az alábbi névsort és adatokat a „Zalavármegyei honvéd­egylet" törzskönyvéből közlöm. A honvédegylet 1867. juniusban alakult meg. Első elnöke Bezerédj Lajos alezredes volt, jegyzője Bessenyey György főhadnagy. Bezerédj halála után Kerkapoly Mór őrnagy volt az elnöke. Utánuk Vöczköudy László hadnagy, elnök, és Vörös Pál őrmester, jegyző vezették az egylet ügyeit. Aztán Háczky Kálmán és Bajomy István Ma elnök nélkül van az egylet. Máyer János őrmester, nyug. megyei pénztárnok ur­nái vannak Zalaegerszegen az iratok és a törzskönyv. Az itt közöltek mind „igazolt honvédek." A legtöbbje már nyugszik. De mivel emlékezetüknek, nevüknek feledésbe menni nem szabad, én a nagyobb községekből valókat itt adom. Nagyon sajnálom, hogy a törzskönyvben lévő s az 1867—8-ban összeirt mintegy 24 00 honvéd nevét most — anyagi okok miatt — nem közölhetem. Majd később valamelyik megyei lapunkban meg­teszem. Megjegyzem, hogy a honvédek polgári foglalkozása az 1867--8. évi állapot szerint jegyeztettek föl, amikor is a hiva­talos összeírás teljesittetettt, és mindegyik ott Íratott össze, a hol ez időben lakott. , Községenkint igy következnek : . f\ Zalaegerszeg. Malatinszky Lajos, ö. 47. z. tizedes, megy. ülnök. 1) Takács József, önkéntes, 113. zászlóalj, tizedes, molnár. Leszner Dávid, ö. 7. z , tizedes, alkusz. Megsebesült Komáromnál. Nagy József, ö. 7. z., tizedes, foglár. Horváth József, ö. 48. tizedes, megyei esküdt. Vöezköndy László, ö. 7 — 70. hadn., magánzó, később Z.-E. aljző. Fehér Ottó, ö. 1-sö 12 fontos ütegnél hadnagy, megyei irnok. Bertalanffy Kálmán, ö. 7. és 15. őrmester, megyei díjnok. Simonfy Endre, ö. 124. örm., óvodás, -j- Egerszegen, élt 80 évet. Laubhaimer József, ö. 1. és 6. ütegnél tűzmester, m. tiszviselö. Fábián László, ö. 47. tizedes, megyei irnok. Cséber János, ö. 47. tizedes, városi őrmester. Patyi Ignáez, ö. 124. tizedes, foglalkozás nélküli. Pécsi György, ö. 47. tizedes, foglár, aztán várm. hivatalszolga. Baki János, ö. 47. közvitéz, földmives. Az o = önkéntes, s = sorozott. A honvédi rang előtt a szám a zászlóalj számát jelenti. 24*

Next

/
Oldalképek
Tartalom