Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)
1849. Az év első fele
192 állomásokra lia hivatalos leveleim jönnének, azokat jegyző urak azonnal Bánokszentgyörgyre nótárius úrhoz felküldjék. Ezen érdekesebb tágyu currenst nótárius urak a lehető njülvánossággal minden helységbeli lakossal tudassák, K. m. f." — Bánokszentgyörgyi, rigyáczi, tótszentmártoni, becsehelyi, letenyei, szemenyei, dobri, tormaföldi, pákai, gutorföldi és szentliszlói jegyzöségeknek, sietve." (Julius 4-én már visszament.) 1) A jun. 30-iki ülés nagyon nevezetes; nem azért, hogy arról vettek tudomást, miszerint 3 novai nemzetőrt és egy foglárt az ellenség elfogott, s hogy a vadász-csapat kevés, és ennek szaporításához köteles hozzájárulni a megye vagyonosabb osztálya, 2) hanem hogy Csertán Sándor kormánybiztos népgyűlés összehívását rendeli el jul. 16-ra. Erre vonatkozó felhívást felolvasván, határoztatott, hogy azt több példányban szétküldik s nyilvános helyekre kifüggesztik. A népgyűlésen akarták felolvasni a magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatát is, mely szerint a Habsburg-Lotharingi ház Magyarországon való uralkodási jogától megfosztatott, száműzetett. E nyilatkozat ugyan már ápril 14-én kelt, de Zalavármegyében a ném6t miatt nyilvánosan ki nem hirdettetett. Csertán felhívását érdekességénél fogva szórói-szóra közlöm,-okmány ez, megérdemli. Igy szól : „Nemzetek szabadságának legszilárdabb alapja az önkormányzás; hol a nép ismeri és védi jogait, hol ismeri és betölti kötelességeit, ott nincs erő, nincs hatalom, mely a kivívott szabadságot többé legyőzhesse. Ezen elvből kiindulva, midőn a hitszegő osztrák hatalom uralma megszűntével a magyar kormány által ezen megye igazgatásával megbízattam, jól tudtam ugyan, miszerint első kötelességem lenne népgyűlést tartani, hogy önök egyetértésével és befolyásával a törvényes rendet és szabadságot helyreállítsam. De midőn szeretett hazánk megmentése mindenek előtt az ujonczok gyors # kiállítását kívánta; midőn az ellenség betörései önvédelmünk rendezését szükségessé tették, meg valék győződve önök hazafiságáról, hogy a népgyűlés elhalasztását szabadságuk és jogaik mellőzésének tekinteni nem fogják. Es önök felfogták az idő kivánatát, 'mert mig gyorsan kiállították ujonczaikat a Eredetije Nagy Károly Tir iratai közt. a) M. .jk., 216. és 217. sz.