Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)

1849. Az év első fele

190 hogy hazáját szolgálni, érte életét adni mindenkinek szent kötelessége; ez alól csak betegség mentheti fel a polgárokat, gróf ur pedig állitja ugyan, hogy egészségi állapota nem engedi a terhes szolgálatot, de ezt hiteles orvosi bizonyitvány­nyal nem igazolja. 1) Muraközről már rég nem szóltam. Csendes ott egy idő óta minden, s ez nem csoda, hiszen osztrák hatalom alatt nyögött, az ellenség elfoglalva tartotta, legalább a junius 27-iki ülés­ben igy emlékszik róla a bizottmány. 2) Muraközben és belül a Mura folyó mentén nagyobbrészt varasdmegyei zágoriai parasztok őrködtek. Így jun. 23-ról tudjuk, hogy ekkor Muraszerdahelyen vagy 500 tanyázott s ezek ott raboltak is, mert nem élelmezték őket. Söt az volt a hir, hogy átjönnek a Murán s kifogják rabolni Alsólendvát is. Tóth Miklós honvéd őrnagy ekkor éppen Lendván és vidékén szedte össze a honvéd-ujonczokat. A hirre elrendelte, hogy nemzetörök menjenek ki a Murához az ellenség szándékának kikémlelése védett. Kis Béla nemzetőri százados, Dervarics Kálmán nemz. főhadnagy, Pöszér Ferencz hadnagy, Mindtsek Péter őrmester, Balogh Endre káplár és még heten el is mentek Ezek aztán megtudták, hogy az ellenségnek eszébe sincs át­törni, hiszen ágyú nélkül, csupán lándzsával és kaszával van­nak fölfegyverkezve, hogy csak azért örködnek a kompnál, nehogy a magyarok betörjenek Muraközbe. 3) Hogy a megyében másfelé ez időtájban miféle intézke­dések történtek még a belcsend és a honvédelem érdekében, ezt egy akkor kiadott szolgabirói currens eléggé illusztrálja, a mely szerint : „Közhirré tétetik : 1 A magyar kormány rendelete következtében a katonai fuvarok az ország lakosai által kiszolgálandók lesznek ugyan ez után is, hanem az eddigi nyugtatás helyett a fuvarok min­dég készpénzben lesznek a forsponttal élő reguláris magyar katonák által kifizettetni. Mely érdemben az illető elöljárók utasíttatnak, hogy hivatalból és közszolgálat tekintetéből utazó magyar reguláris katonaság részére a kívántató fuvarokat az 1) Jun. 21 jk. 186. sz. 2) Jun. 27. jk. 207. sz. 3) Alsólendv. Hirad., 1890. 12. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom