Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)

Deczemberi napok

160 Urbarmak vitte ajándékba, ki e rémitő istentelenségért kormánybiztosnak nevezte ki. De elég ! oh honom népei ! elég, a sziv reped meg e szörnyűségeken. Es ily népet, e vad és gyáva csordát, a császár kedves híveinek nevezé ! Nem csendül-e meg a gyermek, a szegény gyermek sirása fületekben? kit atyjának, anyjának, testvéreinek összehurczolt vérző tetemeire vetettek a mély sirgödörbe s éhén hagyták meghalni'? Es te isten ! a népek istene ! nyugosznak-e villámaid, s k'i nem merült-e béketürésed! Te a népek istene, te az igazság istene vagy, s menny köveid le fognak csapni e hóhérok közé. Es ezen embereket, kik elevenen sütik meg, fürészelik ketté embertársaikat, kik a ma született gyermeket atyja kapujára szegezik: es. kir. tábornokok vezérlik! s nincs e zsoldos seregben egy tiszt, egyetlen, ki lábaihoz dobva kardbojtját, undorral s iszonnyal fordulna el tölök ! Irtózatos! irtózatos! És újra mondjuk : e vérebeket a császár kedves hiveinek nevezi, megdicséri; irántai ragaszkodásukat magasztalja s biztatja őket, hogy eddigi pályájukon tovább is haladjanak; hogy öljék, kinozzák, gyilkolják a tehetetlen öreget, a gyámoltalan némbert s ártatlan gyermeket, kiket az üdvözitö magához hivott s kiké a mennyeknekországa. Ily liarczot vivott a császár, kit saját tanácsnokai ledobtak trónjáról, miután felhasználták; ily harczet viv Magyarország népei ellen a gyermekcsászár, kit e gaz tanácsosok a trónra kény szeritettek, hogy minden kegyeletet, mely valaha e népben az uralkodóház iránt volt, végkép kiirthassanak. Oh ha ez emberekben, kik igy boriták el vérrel, pusztitással e szegény ártatlan hazát, egy csép vére van még az emberi érzelemnek, lehetetlen, hogy alvásra hajthassák fejeiket a nélkül, hogy az istentelenségök miatt legyilkolt ártatlanok árnyékai füleikbe ne suttogják az örök kárhozatnak kínjait. Mert tudjátok, Magyarhon népei, miért tették ők mindezeket? miért uszítottak benneteket egymásra ? miért