Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)

Októberi napok

lis jelzett nap estéjén a biró, az elöljáróság és többen mások a városházán várták őket, az erkélyen. Meg is érkezett 105 Sándor-huszár. A lengyel születésű gróf Stádniczky káplár vezette őket. Gráczból szöktek meg,.és sok veszedelem közepette jutottak haza, Kanizsára. < )römrival­gással fogadták a hősöket, vendégelték őket, a nők pedig nemzeti kokárdával diszitették fel valamennyit. „Hej, ha ezek október 4-én érnek ide, — mondogatták a kanizsaiak, — Nuzsán seregéből kevés ember menekül meg." A huszárok később Perczel seregéhez csatlakoztak s részt vettek a muraközi csatározásokban, ahol egy-kettő hősi halált is liait. — Itt gróf Stádniczky hadnagy lett. A 70-es években mint Pestmegye huszárja a sors mostohasága miatt öngyilkos lett, a hős, a derék, a bátor! Hazám! Hát igy fizetsz-e te? 1) Ez időben a muraközi járásban baj történt. Séllyey László muraköz-járási főbiró, midőn Légrádon hivatalos dolgaiban járt segédesküdtjével és a légrádi jegyzővel, a kanizsai vereség­ből szaladó öreg Nugent által október 5-én Muraközben elfo­gatott s megkötözve Yarasdra hurczoltatott. 2) Kiszabadításukra a bizottmány mindent elkövetett, Csányt is fölkérte közbelé­pésre, s hogy mi eredménye lett, később látni fogjuk. Amint a horvátok Kanizsából kiverettek, Yidos a nemzet­őröket feloszlatta, és a Miklós-huszárok is elvonultak a város­ból. Kanizsán csak kevés őrség maradt Palocsay őrnagy veze­tése alatt. Kanizsa félvén a megtámadástól, kérte a bizottmányt, hogy küldjön fegyveres erőt. El is határoztatott az okt. T-i ki ülésben, hogy az önkéntes sereg őrnagya Gyika Jenő, továbbá Csuzy Pál, Inkey Kázmér, Csillagh László és Deák Lajos szá­zadosok seregeikkel térjenek vissza, és teljesítsék Kanizsa vá­ros parancsnokánák — Palocsay őrnagynak rendeleteit. 3) A megyei bizottmány október 8-án ismét illést tartott. Belátták azt, hogy mily jó hasznát vehetni a nemzetőrökből lett katonáknak, azért az önkéntes honvédsereg felállítását újra elhatározták és sürgették. 4) — Az október 10-iki ülésben pedig intézkednek, hogy Séllyey László a horvátok fogságából ki­1) Cser Józ se i' idézett közleménye után. 2) Okt. 6. m. jk. 2086. .sz. s,i Okt. 7. m. jk. 20S7, sz. *) -Okt, 8. jk. 2089. sa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom