Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)

Kisfaludy Sándor. Darnay Kálmántól

101 tói, itt ismeri meg a badacsonyi szüreten Szegedy Rozáliát, kiről már legkedvesebb barátjától, Skublics Imrétől, oly sok szépet hallott és akit Anna húga, mint Sümeg vidék egyetlen hozzáillő hölgyét, régen neki szánt feleségül. Rózának megtetszik Sándor, de hidegen, büszkén bánik vele, talán csak szeszélyből, mi csak fokozta a hirtelen feltámadt lángoló szerelmet. Kisfaludy nehéz szívvel búcsúzik szülőföldjétől, kedvtelenül indul a két hónapig tartó hosszú útra, hova csak teste utazik, mert szivét, lelkét, Rózánál hagyja. Útitársa, Vizkelety hadnagy, nem birja őt felvidítani, örvend, ha egyedül lehet író tollával és a dörömbölő kályha mellett ideiglenes lakásán utazás közben leírja naplószerűen éleményeit barátja, Skublics Imre számára. Klagenfurtban fordul meg (hol több napi pihenőt tart) először hölgytársaságban, a klagenfurti szépek versengenek érte és szívesen elcserélnék vele az egész ott állomásozó tisztikart ; végre Milanóba ér, hol nincs már egy nyugalmas napja sem, a Citadellát körülfogják a francziák és ostromolják. Kisfaludy lemond az élet örömeiről, golyó fütyölések közt írja levelét Imréhez, elbúcsúzva tőle, fájó szívvel küldi utolsó izenetét szive bálványához Rózához. A Citadella Napoleon kezeibe kerül és ő mint hadifogoly Draguignanban tölti szomorú napjait, Petrarca kedvencz műveinek és hegedűje társaságában ; itt pendül meg kezében a lant, keseregve reménytelen szerelméről. „Azt kérdezed, oh barátom, Milyen az en életem ? — Még most is a régi terh nyom S avult lánezom zörgetem. Még most is a szerelemnek Kinos horgán rángódom, S a reménynek s félelemnek Habjai közt hánykódom. Szivem harcza folyton foly még : Csak az vagyok, a ki valék. S az maradok, mig élek, Bár mi sorsot cserélek." Sorsa később jobbra fordul, Provence lakói rokonszenveznek a nyalka magyar hadi foglyokkal, hölgyei bálványozzák őket. Kisfaludy szórakozást keres szép szomszédnőjénél, a költői lelkületű D'Esclapon Káról innál és mig Medina Mária őt megtanította olaszul, ugy a szép Károlin társaságában nagy tökélyre viszi a franczia nyelvben való ismereteit. Afranczia fogság letelt, Károlin fájó sziv'vel gondol a búcsúzásra és könnyhullatások közt kéri Kisfaludyt, hogy ne feledje cl és keresse fcí leveleivel, mit neki Kisfaludy meg is igér. Ily kedves emlékekkel eltelve tér vissza hazájába, hol viszont látva szive Rózáját, nem habozik többé, megkéri kezét és 1800-ban nőül is veszi; az első néhány mézes évet neje birtokán Káinban töltik, mig 1805-ben végleg Sümegre költözik, szülőházába, a még mindig bálványozott nejével Szegedy Rózikával.