Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)
Alsó-Lendva története. Dervarics Kálmántól
207 CS bagonvai vend plébániákat is annak hatósága alá renschei deltc. Ha tehát az alsó-lcndvai plébánia 1092. évben már más püspökség hatósága alá volt rendelhető, annak minden esetre már régebben fennállnia kellett s ebből kétségtelenül következtetni lehet, hogy az alsó-lendvai plébánia, a Privina által ott építtetett egyházzal egy időben lett alapítva, alapítása idejét tehát Kr. után a 840. évre tehetjük. I. vagyis Szent László király alatt vált tehát a Mura Magyarország határává; a Babenbergház magtalanul elhalt utolsó sarjadekának Frigyesnek halála után IV. Béla Magyarország királyának kedve jött magyar birodalmát Stájerország elfoglalásával is gyarapítani, ezt tényleg ki is vitte, azonban uralma nem volt tartós, mert Stájerország bírása miatt háborúba keveredett Venczel cseh király fiával Ottokárral, a mely a magyar királyra nézve szerencsétlenül ütvén ki, kénytelen volt Stájerországot a még hatalmában levő Pettauval együtt Ottokárnak átengedni ; az ütközetben és Mura folyóban a magyarok közöl mintegy 14000 veszett el, ezek 1261. évben történtek. Ottokár az ütközet után a Murán átkelve betört Magyarországba s Pozsonyig előre nyomult. Ekkor szivárogtak Alsó-Lcndvára és vidékére azon bracteátok, vagy is lemez-pénzek ezüstből, melyeken Otakar és Rudolf nevek olvashatók. Kun László Magyarország királya 1282-ben Alsó-Lindva és Nempti várakat a hozzájuk tartozó hasonnevű városokkal s uradalmakkal István bánnak, néhai Hadold horvátországi bán fiának adományozta; István bán Alsó-Lindva romban lévő várát, melyet 1241. évben a tatárok elpusztítottak, újra felépíttette. Ezen István bánnak fia volt Miklós s mivel bánnak volt fia, vezeték vagyis családi névként felvette a Bánffy nevet, nevezték faudrai Istvánnak is azon okból, hogy Lendvát bírta, kinek fia szintén István még 1382-ben is egyszerűen csak Lcndvai Istvánnak neveztetett. Bánffy Zsigmondot - Miklós bánnak László nevü fiától való unokáját Zsigmond Magyarország királya 1398. évben megdorgálta s megintette, hogy a Murán tul (Muraközben) lévő uradalAlsó-Lcndva vára most.