Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)

Kanizsától Hévízig. Halász Margittól

169 All a magányos rozmarin A sírnak csendes hantjain, Sóhajtástól magasra nőtt, Könyhullatástól sarja zöld, De egy holdatlan éjszakán Véletlen össze rezdül, Megfutván fájó zsibbadás A sir földén keresztül, És elveszítve ágát : Lesz hirtelen lialálfa, Világos sárga rózsák Rakódván oldalára . . Szegény virág, neked elég a kövek közt felszivárgó nedvesség is! De hiszen ez is olyan, mint az eszme, mely a „koporsóból kitör s eget kér." Héviz csakis fürdőhely, nem áll másból mint egy tuczat szállóházból. Deszkából épitett egyszerű fürdőháza régi s nem valami kényelmes. A meleg forrás egy kis tavat alkot, de ezt alig lehet messzebbről észrevenni, mert nagy fákkal van körülvéve. Olyan szerényen elrejtőzött ez a csodatevő viz, mint a hogyan elrejtőzni szokott minden igazi jótévő.