Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)

A költő Zrinyi Miklós halála. Donászy Ferencztől

A KÖLTŐ ZRÍNYI MIKLÓS HALÁLA. Irta : Donászy Ferencz. Csillagpályát, üstökösök útját ki tudná követni, ki tudná végig kisérni ! ? Zrinyi Miklós pályája pedig olyan széditő, olyan fényes, hogy napként vakitja el a belenézőt — és ha mégis megkisérleném, csupán e két szóval tehetném : ragyogott, világított ! Mint hős, mint költő egyformán a legmagasabb zenithről szórta dicsősége sugarait, hiszen : Kard viadahnakban, béliében lant vala tátsad/ Kardod az életölö, lantod az életadó! E ráillő két sor az életrajzok legdicsőbbike ! A ragyogás örök apotheozisát, a halhatatlanság hervadhatlan pálmáját fonja neve köré .... November 18-án volt 1664. évben. A Dráva mellékén északnak végtelen erdős mocsár húzódik lefelé, majdnem egész Csáktornyáig és tele van a vadaknak mindenféle nemeivel, sőt még bölény is tanyázik hozzáférhetlen sűrűségeiben, mert mélyeket konduló bömbölése, viharmorajként zúgja be a viszhangos éjszaka csendjét, mikor párjával kitör a totoveczi kölesvetésekre . . . Csáktornya alatt, a Zrínyiek ősi fészkénél, a mocsár lankaság hatalmas cser- és bükkerdővel veszi kezdetét, s ezen erdőszél egyik szelíden hajló domb emelkedésen a Zrínyiek díszes vadászkastélya áll, az akkori idők czifra, donjonos és rondellás építés módjával. Nem messze ettől a termés kövekből és faderekakból durván összerótt régibb vadásztanyák vannak elszórva — egy százados cserfa oldalához pedig : bölény, vadkan, szarvas, róka és medve koponyákból mesterségesen összerakott vadász mulatóház támaszkodott kördeden, melyeket mind egyetlen egy vadászaton ejtettek el a költő nagyapja idejében. Ez még akkor is unicum volt a maga nemében! Hangos kopó csaholás s vigan rivalló vadászdanák verik fel a rengeteg csendjét mindenfelé és összehivó harsogással zeng a kürt, a vadásztársaság szétszórtan kóborló urainak. Délfelé járván az idő, a hajtásnak vége szakadt és az erdő zöld homályában mindenfelől a közeledő vadászok vig zajgása és a dobogó mének fúvó prüszkölése hallatszott. A peczérek a sólymokkal és a felfűzött ebfalkákkal, az uri apródok üres nyergü paripákkal már kibukkantak a sűrűből, utánuk pedig a hajtók és jobbágyok nagy tömege csergalyas kólyákon az elejtett vadakat szállítottak a vadászkastély elé, melynek fáktól árnyazott fehér márvány korridorjain már ebédre teritettek . . . mire csakhamar maga az uri vadásztársaság is, ki gyalog, ki lóháton, megérkezett a tanyahelyre. A társaság élén, egy sziláján toporzékoló szénfekete andalúziai csődörön, melynek reczés aranyhálózatát és törökös csótárjait a levelek közt betűző nap-