Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)

Tátika már csak omladék. Róth Miksától

106 Majd sàrfenêki Fridrik lesz a vár ura, 1538 pedig gersei Pethő György. Kecseti Márton veszprémi püspök egyet gondol, sümegi várőrségét egy szép napon Tátika alá sorakoztatja s könnyű szerrel elfoglalja. Keletkeznek aztán a pörök, az országgyűlés előtt óvás tétetik. Itt már többé nem az olvasó, hanem az ököl játszik szerepet ! Gyászos idők ezek ; az ököljog felkölti az irigykedés ördögét — tatár után török, s a folyton czivakodó feleket széjjel veri, a várat pedig lerombolja ! Itt a völgyben a kunhalmok alatt az elődök dicsősége, amott fenn a hegytetőn abban a szétdúlt várban az átkos testvérharcz bűne, szégyene van eltemetve. Ekkor egy kis tisztásra érünk, a melynek a haraszt vöröses sárga reflexe olyan kisérteties világítást ad. Egyszerre szép növésű őztehén ugrik fel, s meglepetésében elfelejtkezik a futásról. Karcsú nyakát kinyújtva, nagy mély szemeivel olyan kimondhatatlan kifejezéssel néz reánk. Megijed ugyan a hangos emberi szótól, de nem fut el, mi pedig olyan mély megilletődéssel bámulunk vissza reá ! Egy megsárgult levél lomhán szálinkózott lefelé, ennek zöreje elég volt, hogy futásra birja. Beérünk az erdőbe, s a váromladék egyszerre eltűnik. A rengeteg fák eltakarják szemeink elől. Csak akkor látjuk újra, mikor már a hegytetőn vagyunk. Szemünk előtt düledez Tátika vára, mely egyrészről a pompás tölgy koszoruzta hegylánczolattal, másrészről a mélyben — nevető contrastként, — nagy perspectiváju viruló völgy által van körülvéve. A repkényfutotta falomladék közt a gyikok ijedezve zörgetik a harasztot. Azt, hogy e vár setét fala számos nyilásával miként ásit a derült levegőbe s hatalmas massájával, miként imponál ; kéklő silhuettjét a Badacsonynak, Csobáncznak ; a csillámló Balaton szinjátékát, mely majd minden perczben változik, meglopva az égboltozat szinét ; a szomszédos ide vágyó Rezi várát, — minek említeném ! Két faltöredék áll északról s egy torony maradéka délről, az egyik fal balra, mig a toron}' fejével lefelé hajlik. Megunták ezek már az együttlét szomorúságát ! A körfalból csak törmelék, a pinczéből csak egy boltozatrész, metyen embermagasságnyi fű női, — sa mit tán legelőször kellett volna említenem, az egészről egy bájos rege, melyet Kisfaludy Sándor irt, maradt fenn az utókornak. Az előttem levő képnek a varázsa egész lényemet eltölté. Alkalmas pontot keresvén magamnak, a rom érdekes körvonalait vásznamra festettem. Tátika romja.