Bodorkós Zsolt: Gutorfölde története (Zalai Kismonográfiák 8., Zalaegerszeg, 2004)

Molnár László: A község története az őskortól a török kor végéig

„ Tótságra ment rablani " Gutorföldénél a lendvai sereggel lest vetettek, a törököket szétverték, a rabokat kiszabadították. A török amúgy is gyakran dúlta, fosztogatta a vidéket. Erről Szecsődy István leveleiben többször is beszámolt felettesének, Batthyány Ádámnak. 36 Egy 1717-ben kelt tanúkihallgatási jegyzőkönyvi utalásból azt is megtudjuk, hogy a falunak török földesura is volt, ugyanis a határban vetett köles után a kanizsai Naszup agának fizettek adót. Korábban, az adatok hiányos volta miatt, azt feltételeztük, hogy a környék falvainak pusztulása a XVII. század közepe - 1664 - tájára esett. Azért valószínűsítettük ezt az időpontot, mert 1664 elején Zrínyi Miklós horvát bán (a költő) és Batthyány Ádám dunántúli főkapitány, valamint a szövetséges német birodalmi csapatok téli hadjáratra - melynek során az eszéki hidat is felégették - válaszul a törökök Köprülü Ahmed nagyvezér vezetésével nagyszabású hadműveletekbe kezdtek. Ennek során felrobbantották Új­Zrínyivárát és Kiskomárom várát. A nagy létszámú sereg pusztítva vonult Bécs felé. Céljukat nem érték el, mert a szövetséges hadak Szentgotthárdnál Montecuccoli tábornagy vezetésével legyőzték őket. Mivel a XVII. század ezen időszakában ez a legnagyobb török hadjárat vidékünkön, joggal felté­telezhetjük, hogy akár az előrenyomuló, akár a megvert, visszavonuló sereg fosztogatásának eshettek áldozatul a környék települései. 37 Gutorfölde pusztulása azonban korábbra esik. 1660-ban már puszta faluként említik, a Rajky család és Egry Pál egerszegi hadnagy közt létrejött bérleti szerződésben, mely alapján nevezett hadnagy bérli a Rajky család itteni bir­tokait. 38 A fenti adatból kiderült, hogy a falu lakói török földesuruknak adót fizettek. Tudjuk, hogy e mellett a szultánnak is kellett adót fizetniük, de az adót behaj­totta saját magyar földesuruk is; továbbá a királynak is tartoztak különböző szolgáltatásokkal: adott esetben a várak erődítési munkáival. 1685-ben Bagody György és Mihály - az ő nevük eddig még nem szerepelt a faluval kapcsolatban, nem is tudjuk, hogy lettek itt birtokosok - Gutorfölde pusztán lévő birtokait több más birtokkal együtt, az eddig záloghitel fejében használó Gyöngyösi Nagy Ferencnek, a zálogösszegen felül újabb 50 Ft-ért örökjogon eladta. 39 Ebben az oklevélben találkozunk a Kanizsa körül mind erősebb gyűrűt vonó császári sereg téli elszállásolásának terhével, ami a falvak jobbágyait sújtotta. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom