Bodorkós Zsolt: Gutorfölde története (Zalai Kismonográfiák 8., Zalaegerszeg, 2004)

Molnár László: A település néprajza

nagy derültsége közepette: - Áthoztam az ebédet, mert tudom, hogy nem érsz rá hazajönni. * * * A gutorföldi plébános találkozott a sírásóval: - Na, mi újság, Lajos?! - Semmi jó, plébános úr! Nem halnak az emberek. A plébánosnak valahol máshol járhattak a gondolatai, mert szórakozottan válaszolt: - Majd megoldjuk! Az esetnek persze híre ment, és a derék gutoriak furcsán kezdtek nézni a papjukra, amikor a következő héten három halott is volt a faluban. * * * Egy gutorföldi ember mondta nekem: - Akinek augusztusban még sonkája, meg bora van, az egy se rendes ember. * * * A „Csuriga" bácsi - Baksa Ferenc volt a becsületes neve - Gutorfölde mese­mondója volt. A csuriga nevet gyerekkorában kapta, egyszer ugyanis szüret tájban ment föl a hegyre és mikor megkérdezték tőle, hova megy, azt vála­szolta: megyek a mustot összecsurigálni. Történt egyszer, hogy szüret után ballagott hazafelé. Az úton összetalálkozott egyik ismerősével, aki megkérdezte: - Na, komám, mennyi borod termett? Az öreg megállt, egy picit töprengett a válaszon: - Hát, tudod, ha most hazamegyek, a pincekulcsot bedobom a kútba, tavasszal elhívom a Bazsika komámat (ő volt a kútásó), kimeretem a kutat, kivesszük a kulcsot, akkor talán kitart szüretig. * * * Náprádfán lakott egy öreglegény, a Dede Jóska - tisztességes nevén Simon József- a nővérével. A legény egy picit selypítve beszélt. Volt a faluban egy lány, aki nagyon tetszett neki, de az hallani sem akart róla. Egyszer, mikor mindenki hazament a gutorföldi templomból (oda jártak a náprádfaiak is) a Szűz Mária-szobor elé állt. 165

Next

/
Oldalképek
Tartalom