Bodorkós Zsolt: Gutorfölde története (Zalai Kismonográfiák 8., Zalaegerszeg, 2004)
Káli Csaba–Molnár László: Iparosok, kereskedők és a közjó szolgái
A század első felében a kereskedelmi élet is meglehetősen élénk volt mind az egyéni vállalkozások, mind pedig a szövetkezetek szintjén. Vegyeskereskedéssel foglalkozott Z. Czigány László, Preisz József (később Preisz Lajos) és Bedő Simon (később Bedő József). A korcsmáros „ipart" Czigány Gábor, Nagy László, Kancsal Pálné és Hoffmann Zsigmond - utóbbinak mészárszéke is volt - gyakorolták. 9 Az egyéni cégek mellett a társas cégek alapítása is megkezdődött a harmincas években. 1931. február l-jén alakult meg a Gutorfölde és Vidéke Hitelszövetkezet a Fő út 35. sz. alatt. A szövetkezet 1591 tag 3141 üzletrészével kezdte meg működését. 10 1934. március 18-án megalakult a Gutorfölde és Vidéke Gazdák Tej szövetkezete, melynek céljául a tagok által termelt tej és tejtermék közösen történő, legelőnyösebb értékesítését tűzték ki. A szövet-kezetbe 73-an léptek be a kezdésnél. 11 Az 1945-ös földosztással összefüggésben alakították meg országszerte a földműves-szövetkezeteket, azzal a kifejezett szándékkal, hogy a felosztott nagyobb birtokok eszközállományát a szövetkezet keretei között együtt tartsák és azt a lehető legracionálisabb felhasználásra a gazdák számára biztosítsák. Emellett feladata lett a termelt javak felvásárlása, értékesítése, illetve általában minden, az okszerű gazdálkodást segítő tevékenység koordinálása, végzése. Gutorföldén 1946. december 8-án alapították meg a földművesszövetkezetet, 36 taggal. 12 Az ÁFÉSZ jogelődjének számító szövetkezet az érdemi munkát, megfelelő tőke hiányában csak 1948-ban kezdhette meg, abból a 10.000 Ft-ból, amely a tulajdonában lévő rádiházi istálló eladásából származott. A negyvenes évek végén politikai okokból a földműves-szövetkezetbe olvasztották a tej szövetkezetet és megkezdték a tagok gyűjtését Náprádfán, Csertalakoson és Szentpéterföldén, melynek eredményeként rövid időn belül 300-ra nőtt azok száma. 1952-ben Mikekarácsonyfa és Barlahida is csatlakozott a gutori fmsz-hez. Ekkoriban péküzemet is nyitottak, amely átkerült később a Sütőipari Vállalathoz. A fenti évben Ábrahám Géza volt az fmsz ügyvezetője. A hatvanas években felgyorsult a fejlődés, 1970-re 6 településen 3.250.000 Ft értékben 10 üzlet, 4 italbolt, 1 eszpresszó, 3 felvásárlóhely, 1 szikvízüzem állt a 807 tagot számláló Gutroföldei ÁFÉSZ tulajdonában. Itt érdemes felidézni az 1946-os vagyonleltárt: 2 cséplőgép, 1 traktor, 1 gőzgép, 3 fogatos fűkasza, 3 gereblyéző gép, 1 kalapácsos daráló, 1 pajta, 1 malom, 1 istálló. 13 Gutorfölde központi helyén 1973-ban készült el az új ABC kisáruház, amely komoly előrelépésnek számított a helyi kereskedelemben. A Lenti Vegyes KTSZ már a hatvanas évek első felében épített Gutorföldén egy szolgáltatóházat, amelyben cipész, illetve férfi és női fodrász működött. 14 1996-ban a magánszektor térhódítása után 6 élelmiszer és vegyes üzlet, 2 egyéb kiskereskedelmi tevékenységet végző üzlet, 1 tüzelő- és építőanyag-telep, valamint egy üzemanyagtöltő állomás bonyolította a 120