Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Petánovics Katalin: Szentgyörgyvár néprajza - Halászat, rákászat, vadászat

Az idősebbek emlékezete szerint a század elején még megfogták és megették a békát, combjából levest készítettek, vagy kirántották. De a rákról már felemásan nyilatkoznak. Mindenki emlékszik rá, hogy sok rák volt a Zalában, meg a hegyről lefolyó erdei patak zsilipjénél is, de csak kevesen ették meg. Azt is jobbára kíváncsiságból. A rák valójában sohasem volt népi eledel, sokkal inkább az úri konyhák csemegéje. Ezért Hévízen szokták eladni. A Balatonban a fehér vagy kecskerák, a Zalában a fekete rák tenyészett.

60 1780-ban a konvenciós halászok elszámolási kötelezettségeiről szóló írásban már szó volt a rákászról. Ekkor még feltehetően nem nagy mértékű a rákfogás, és talán nem is vált el élesen a halász és rákász foglalkozás. Az elkülönülés az 1800.évi szerződésben viszont már egyértelmű, és rámutat a Kis-Balaton környéki rákászat jelentőségére. Január elsején Kovatsits György tiszttartó megegyezik a Sopron vármegyében lakó Kupi János Fisserrel, hogy 1803-ig a Mándi Puszta, Szentgyörgyvár és Balatonhidvég határában lévő rákokat „egyenesen a Rákészoktul meg vehesse, vagy tőlök akár mi alku mellett a Méltóságos Uraságnak esni szokott fele részt által vehesse," sőt akár saját maga is fogadhat rákászokat.

61 Mivel a rákkereskedő huzamos ideig Mándon szokott tartózkodni, ezért lovai számára kapott két szekérre való rétet, amelyet tetszése szerint legeltethetett, vagy kaszálhatott és a Mándon lévő két jégvermet is használhatta. Mindezért fizetett évi 150 forintot a kasszába, és hét ezer rákot az uradalom konyhájára. 1804-ben ismét 3 éves szerződést kötnek, de most két rákkereskedővel. Egyikük a már ismert Kupi János, a másik a szintén Sopron megyei Csida János. Nem véletlen, hogy mindkettő Sopron megyei, hiszen a rákokat e vármegyén keresztül szállították Bécsbe. Az 1807-ben az ismét megújított szerződésben az uradalom már 8 ezer rákot kér saját maga számára.

62 Jellemző a rákkereskedelemre, hogy 1832-ben még mindig ezt írják Szentgyörgyvárról: „Itt vagyon a Zala különös jó izü és kövérségü rák vásárnak rakodó helye, hol Sz.György naptul kezdve Sz. Mihály napig, minden héten leg alább egyszer az ugy nevezett Bétsi Fischerek 30-40 ezer kiválogatott nagy rákokat öszve vásárolván a Fő városba küldik -a Zala bal és jobb partján lévő Rákászok ide hordják és adják el közönségessen 100 válogatott darabb 12 xr /krajcár/ Ezüstben, és ezek azok a Rákok, mellyeket a Bétsi nép Zala Krebsz helyet Solo Krebsnek nevezz."

63 A rákokat közönségesen kézzel is fogdosták, de leginkább mégis köralakú vesszőből font, vagy hálóból kötött rácsával, amelyet nyélre akasztva a partról lógattak a vízbe, s büdös húst vagy nyúzott békát kötöttek rá csalinak. Mind a Balatonból, mind a Zalából a 19. század közepére kipusztultak a rákok. A pusztulás okát nem ismerjük, de bizonyára hozzájárult a mértéktelen kereskedelem is.

64 156