Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Haász Gabriella: Szentgyörgyvár története 1676–1849-ig - Határbejárások

ló, Tompa János, Rátz György, Harsán László, Kertész Pál, Tollár György, Remete Péter, Kiss István, Barkó József, Öreg Szabó György, Ifj. Szabó György, Öreg Németh István és az uraság két hajdúja.

47 A források alapján elfogulatlannak tűnő tanúk a határvonal jellemző pontjairól beszéltek. Többségük égenföldi volt, de alsópáhokiak, boldogasszonyfaiak is voltak közöttük, továbbá a környék más községeiből, még Reziből, Karmacsról származókat is meghallgattak. Kelet felől a határ egyenesen húzódott Ny-i irányba a szőlőhegyi gyepű mentén a Szentgyörgyvár-Sármellékútig. Az úttól a Zala folyó felé hajdan egy erdő esett, melynek fele az egyik, fele a másik faluhoz tartozott, ám ezt a szentgyörgyvári plébános kiirtatta, s szántóföldként használták. Ez a föld már a kérdéses berekkel szomszédos, ahol egy régi, bedőlt, de még felismerhető kút helyezkedett el. A berekben újra egyenes vonalú a határ, egészen a folyóig, az irányt itt a hosszúfalui határ Lázár-keresztje és a mellette levő erdőszél adta meg. A tanúk szerint a favágók és a halászok is tudják ezeket a jeleket, ám a sármellékiek át szokták lépni a határt, s háborgatás nélkül vágták és hordták a fát.

48 Az ügy végleges elintézését határjelek felállításával és határozattétellel 1832-ben kérvényezték a sármelléki kisbirtokosok. Rendelkezésre álltak az 1828-as tanúvallomások, s készült egy rajz is a szóbanforgó területről. 1832 áprilisában Hertelendy Károly alispán jelenlétében állapították meg a „határmenetelt". Az útmenti, kiirtott határsűrű Ny-i végétől zsinórt vezetve mérték ki a Zala-berek megosztását. Sármellék felől a Devecseri-szántóföld és egy berki kaszáló volt szomszédos az irtvánnyal, s az országútig négy határhalmot emeltek rajta. A szőlők mentén további öt jelölés következett, egy É-nak nyíló hegykapu érintésével. A páhoki határt az 1825-ből ismert vízmosásos ároknál érték el.

49 Ez a határ ma is jól követhető. A K-i szakasz helyén dűlőút fut a szőlőhegy aljában, s az egykori hegykapunál be is kanyarodik. A 76-os úttól Ny-ra vizesárokban folytatódik, majd erdő és legelő között éri el a Zalát. A sármelléki Devecseri-dűlő, hosszan elnyúlva dél felé, földrajzi névként él. Mánd É-i és Ny-i határának bejárásán, 1835. januárban az uradalom tisztségviselői és szentgyörgyváriak voltak jelen. A határlevél Lunkányi János igazgatót, Horváth György ügyészt, Szilvágyi János kasznárt említi egyik részről, a faluból pedig Mátés József öregbírót, Harsányi Lászlót, Tollár Lászlót, Major Józsefet, Tompa Györgyöt és Csörge Istvánt. A határjárás résztvevői végig a berekben, folyóvizek mentén haladtak, s természetes határjeleket tűztek ki. É-on, az alsókustányi területtel „...egy, a Zala vizéig benyúló Canalis által összeütközik, és nyugatról az alsócsányi határ elébe jön." Zalacsány, Újfalu, majd Bókaháza K-i határát akkor is, ma is a Zala képezte, ám a szabályozások után a részletes leírás alapján már nemigen ismerünk a környékre. Az elpusztult csányi malomnál kitűzött első határhalommal szemben 56