Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Haász Gabriella: Szentgyörgyvár története 1676–1849-ig - Erdők

chényiek is jó lehetőséget láttak benne, 1753-ban pl. hároméves szerződést kötött a szentgyörgyvári jószágigazgató a hamuégetőkkel, akik az égenföldi erdőn „minden féle és arra alkalmatos fábul", a mándi és sényei erdőn pedig „Ihar és Szili és száraz és odvas cserfáknak" elégetésével juthatnak hamuhoz. Az uradalom közreműködésével a vízfolyás közelébe emelték az égetéshez, a tároláshoz és a hamuzsír főzéséhez szükséges épületeket, színeket.

131 A vállalkozásban részt vett az ekkor Mándon élő izraelita Mózes is, aki biztosította a munkások számára a főzőüstöket.

132 Később már nem hallunk a hamuzsírfőzőkről, de ez a tevékenység hosszú távon nagy pusztítást jelentett az erdőknek, viszont a bérlet folytán jól jövedelmezett az uraságnak. A mándi tiszti személyzetben 1771-ben már ott találjuk az erdőőrt, aki felügyelte a jobbágyok faizását. Az Urbárium is rögzítette, hogy: „az Erdőknek gond viselése, és nevelése az Uraságot illeti", s külön engedély volt szükséges az eleven fák, kerítéshez való vesszők és abroncsnak való szálfák vágásához. Fáért nemcsak az ingyenes faizásban részesülő telkes jobbágyok, hanem zsellérek, napszámosok is jöttek; őnekik napszámban le kellett szolgálni a kért famennyiség értékét. így járt el 1793 decemberében Beleki Ferenc, a mándi erdőőr, amikor nemesbüki napszámosok igényeltek tőle tűzifát, s miután ők abban az évben már leszolgálták a napszámot, megkapták a több szekérnyi fát „...a Mándi fölső réten való sűrűkből", illetve fejsze nélkül, az ágakból vihettek.

133 A Szentgyörgyvár környéki erdők felmérésére a XVIII/XIX. század fordulóján kezdtek nagyobb figyelmet fordítani. Az 1786-ban szerkesztett erdőtérkép a szomszédos faluhatárokra átnyúló részeket is ábrázolja. Az erdő vágásokra osztása vált aktuálissá a rendszerezett használat és az ellenőrzés érdekében. Egy 1804-es rendelet a jobbágyok faizását mindig egy-egy kijelölt területre koncentrálta, akkor éppen a Zala berkére. A mándi erdőről megállapították, hogy meglehetősen elöregedett, csupa bükkből áll, területe 900 hold. Ritkítása-vágása után célszerű tölggyel beültetni, hogy legelőként a továbbiakban is szolgáljon. Az erdőművelési feladatokhoz napszámosmunkát vett igénybe az uradalom.

134 A vadászat tilalmát az Urbáriumban is rögzítették, illetve csak kártékony vad esetén engedték meg a jobbágyoknak, ennek ellenére 1802-ben külön törvény kellett megerősítéséhez. Oszterhuber Antal uradalmi ügyész már 1806ban kérte a vármegye közreműködését, hogy a törvénynek megfelelve határozzák meg a tilalmasnak kijelölt erdőrészeket, tilalomfák, táblák elhelyezésével.

135 A felmérés a következő évre elkészült: a magyaródi és hídvégi erdőt a mellettük levő bozóttal és tavakkal, valamint a szentlászlói-sényei határok sűrű erdeit, amelyek együttesen tettek ki 4054 holdat, javasolták tilalom alá venni, s ezután következett a tilalomfák felállítása.

136 A rendelkezésről nem tudni, mennyiben ért célt; legközelebb 1847-ben terjesztett be az 75