Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Petánovics Katalin: Szentgyörgyvár néprajza - Az emberi élet szokásai

jövet, annyi különbséggel, hogy most már az ifjú pár egymás mellett haladt a násznagyok és a nyoszolyóasszonyok után. A zenészek húzták, a hangulat felszabadult és vidám lett. Haza érve a vőfély beköszöntötte az új asszonyt, és megkezdődött a tréfás párbeszéd a násznép és a háziak között. Addig nem engedték be őket, amíg el nem találták a helyes válaszokat. Ha külön tartották a lakodalmat, akkor először ahhoz a házhoz mentek, ahonnét vőnek vagy menynek ment a legény vagy a lány. Úgy ültek az asztalokhoz, hogy a fiatal pár került középre, mellettük a násznagyok és a nyoszolyóasszonyok, meg a koszorúslányok. A vőfélyek fehér szalvétával a karjukon hozták egymás után a fogásokat, és mindegyiket beköszöntötte az első vőfély. Itt is szokásban volt, hogy egy tányérból evett az újpár, de leginkább akkor, ha sarkosan ültek. Akár közös tányérból ettek, akár nem, ők nem szedtek maguknak a tálból, hanem a koszorúslányok szolgálták ki őket. Az ebéd: húsleves, paradicsommártás főtthússal, rizsfelfújt, fasírozott, baromfipecsenye, borjú vagy disznópecsenye, hurka, kolbász, sütemények. Ebéd után leszedték az asztalt, de azért hagytak rajta húst is, tésztát is, és megkezdődött a tánc. Jó időben délután az udvarban ropták, este a szobában. A nézőket cukorpereccel, süteménnyel, borral kínálták.

82 Vacsorára a násznép a fiatal párral együtt átment a másik lakodalmas házhoz, s ott folytatták a mulatást. Este a vőfélyek ugyanúgy beköszöntöttek minden ételt, mint ebédkor. A vacsora: húsleves, paprikás mártás /vagy másként csirkepaprikás /, húsos rizs, fasírozott, marhahús pecsenye, baromfi pecsenye, disznóhús sültek, rántotthúsok, főtthúsok, kolbász, hurka, sütemény, kalács, torta, szóval megismétlődött az ebéd bősége. Étkezés közben a zenészek körbejárták az asztalokat, dust húztak, vagyis eljátszották az emberek kedves nótáit, ők pedig pénzt tettek a zenész mellett álló vőfély tányérjába. Vacsora végén jött a bekötött kezű szakácsné kásapénzt szedni, őt kísérte a vőfély, aki egyik kezében egy merőkanalat, a másikban egy meszelőt tartott, s aki nem akart fizetni a szakácsné megégett kezének a gyógyulásáért, azt bemeszelte. Vacsora végeztével ismét leszedték az asztalokat, ittak, mulattak, táncoltak, amíg elérkezett az éjfél, a menyecsketánc ideje. Az újasszony átöltözött, de az ötvenes évekig még nem pirosba, csak egy másik szoknyát-blúzt vett fel. Az első világháború idején még fehér csipkéből készült neccet illesztettek a kontyára, azután már csak hátrakötött kendőt. A harmincas évektől kezdve napjainkig a menyecskekendő piros. Beköszöntötte a vőfély az újasszonyt, és először ő táncolt vele, majd a násznagyok, vőfélyek és sorra mindenki. Közben folyvást kiabálták: Eladó az újasszony! A tánc árát a vőfély kezében lévő tányérba tették. Amikor már mindenki fordult néhányat a menyecskével, akkor a vőlegény 174