Mészáros Ferenc: Pacsa története (Zalai Kismonográfiák 4., Zalaegerszeg, 1998)

Mészáros Ferenc: A község neve - Fordulópontok a 19. században - Kereskedelem és vendéglátás a 19. században

működéshez. Megfigyelhető, hogy a mesterségek, műhelyek, üzletek öröklődtek, legfeljebb kisebb profilváltás fordult elő. A legnépszerűbb vállalkozás a kocsma volt, ami ugyan elsősorban italok, illetve néhány helyen ételek felszolgálását is jelentette, de rövid időn belül a társasági élet (klubok, egyesületek, társas körök stb.) helyszínévé is vált. A vendégek az árak és a színvonal szerint válogattak a létesítmények között. A legszebben berendezett kocsmában, a mai Labdarúgó Kollégium helyén kezdte el működését a Pacsai Társaskör 1858-ban. Az 50-es években a község 6 kocsmát is el tudott tartani, amelyeknek üzemeltetői Goldberger Sándor, Schwartz Salamon, Pergel Ferenc, Rechnitzer Márton, Ekker József, Spiegel Salamon voltak; utóbbit csak Szegszem Salamonként emlegettek a faluban.

5 Még egy család is beadta a kérvényt „borkimérhetés engedél kinyerhetése" céljából, arra hivatkozván, hogy már 1836 óta folytatja e tevékenységet. Ők is megkapta az engedélyt. Ennél több kocsma a későbbiekben nem működött egy időben a faluban.

6 A jól jövedelmező üzletet megirigyelhette a szentpéterúri Deutsch Jakab, aki szeretett volna Pacsán is nyitni egy üzletet, ő azonban már nem kapott engedélyt. Kocsma tehát volt elég, s a hatóságoknak gondot is okozott a rend fenntartása. A csendőrök rendszeresen végeztek éjjeli őrjáratokat, hogy a zárórát betartassák, és ha kellett, segédkezzenek a rend biztosításában is. Már hosszabb ideje figyelték a község kocsmáját bérlő Schwartz Salamont, akinél rendszeresen láttak záróra után üldögélő vendégeket. Elcsípni soha nem sikerült, mindig volt magyarázat; pl. „sántz ásók voltak, akik az eső miatt nem tudtak tovább menni", ezért ott szálltak meg. Arra mindig tudtak vigyázni, hogy bort nem láttak előttük a csendőrök. A kocsmák tulajdonjoga változó volt. „Az amely a mesterház előtt vagyon a palini uraság tulajdona".

7 A bérbeadást szerződés szabályozta. Az évi díj 1858-ban 200 Ft volt, melyet negyedévenként előre kellett befizetni az uradalom pénztárába. A bérlő az italok mérésén kívül vághatott a konyhára sertést, borjút, és tarthatott a legelőn két tehenet. Ennek fejében a kocsmánál keletkezett trágya az uraságot illette. Jelentős átmenő forgalomnak kellett ahhoz lenni, hogy az uraságnak is fontos legyen a keletkezett trágya, amely a fogatok után gyűlt össze. Az uradalom vállalta, hogy kutat készíttet, de a bérlőt kötelezte, hogy biztosítsa az épületet, a „biztosító levelet mutassa be."

8 A szerződés, amely három évre szólt, megtorló intézkedéseket nem tartalmazott, ami a felek közötti feltétlen bizalom jele. A hatósági tevékenység egyre szervezettebbé vált, és a tűzvédelemre is kiterjedt. így derült ki, hogy volt olyan kocsma is, amelynek „veszéles deszka 83