Mészáros Ferenc: Pacsa története (Zalai Kismonográfiák 4., Zalaegerszeg, 1998)

Mészáros Ferenc: A község neve - Gazdasági és társadalmi változások a 18. században - Határviták

mánnyal, rá sem nézett. Nagyon megijedtek, hogy megdöglik, ezért elmentek a csordáshoz, hogy megkérdezzék, mitévők legyenek. О csak annyit mondott, hajtsák ki a csordához, és minden rendbe jön. így is cselekedtek, és a tehén bár reggel még alig tudták kivezetni -, már az első napon olyan jóllakottan ment haza, mintha semmi baja sem lett volna. Más ügyben is a házaspár ellen vallott az a tanú, akinek az volt a dolga, hogy a csordásra felügyeljen. Egyszer kicsit erélyesebben figyelmeztette, hogy miért nem hajtotta vízhez az egész csordát. A tehenek őrzője nagyon megsértődött, és megfenyegette a tanút: „várgy, várgy, megbánod te ezt mingyárt." Mire a tanú hazament, a felesége már „dagadozott", és öt hétig néma volt. Semmi módon nem tudták meggyógyítani; végül el kellett hívni a csordást és a feleségét, és lám, az asszony azonnal rendbejött. Ugyanez a tanú még azt is állította, hogy amikor egyszer a tornácon aludt, felriadván látta közeledni Jutkát farkas képében. Hiába szólt neki, az nem válaszolt, csak ment az istállóba a tehenek közé, és egyet elhajtott közülük. Ő nem mert lőni a farkasra, mert az olyan közel volt a tehénhez. A két állat egyenesen a csordás udvarába ment, a gazda meg utánuk, de nem mert tenni semmit. A csordás kijött, csak nevetett, és így szólt: „Máskor igy böllönköggyél a csordással." Ezt a tanút valami nagy sérelem érhette a fiatalasszony részéről, mert még azzal is előhozakodott, hogy az a fiát is megrontotta, akinek testén soha be nem gyógyuló sebek keletkeztek. Az a történet is közszájon forgott, hogy amikor a gyerekek elmentek palázolni (lucázni), megjelentek a csordás házánál is, de nem engedték be őket, s ajándékot sem kaptak, csak egy fekete macskát. Azt magukkal is vitték, de aztán elkezdtek „dagadozni", és nagy kínokat álltak ki.

31 A per kimenetele sajnálatos módon nem ismert. Határviták A török uralom idején Pacsa környékén is sok kis település megszűnt. A lakosság elmenekült, vagy elhurcolták a törökök. Ezek a kis falvak a 18. század elejére már csak néhány házból álló pusztává váltak. Ilyen volt Rokolyán, Lengyel, Isabor, Dusnik, Buberek és Ung. A nyugalmasabb időszakban az életképes települések aránylag hamar magukra találtak, a lakosság megmaradt része visszatért, és megindult a fejlődés. Életképesnek bizonyult Pacsa, Igrice, Szentpéterúr, Tüttös, Dióskál és Felsőrajk. Ezek a falvak hamarosan arra törekedtek, hogy az elhagyott birtokokat megszerezzék, így hosszú küzdelem indult közöttük az új területekért, ezeket nevezzük határvitáknak. Minden falu igyekezett minél nagyobb darabot megszerezni a másik ro67