Mészáros Ferenc: Pacsa története (Zalai Kismonográfiák 4., Zalaegerszeg, 1998)

Horváth László András: Pacsa története a kezdetektől a római hódításig - Vaskor (i.e. 8–9. sz.–időszámításunk kezdetéig)

meg. Annyi bizonyos, hogy a Hallstatt C-D korszak vége - i.e. 5. század - és a legkorábbi kelta betelepülés - i.e. 4. század eleje (SZABÓ 1976, 10) - között területünkön időbeli hiátus áll fenn. A Rába és a Balaton közötti területet a LaTène В-korban egy olyan kelta törzs szállta, meg melynek nevét eddig nem sikerült azonosítani az írott forrásokban, de hogy lakott volt ez a vidék az őskor végső szakaszában, arról a számos lelőhely tanúskodik. Csak Pacsa mai területén négy helyen sikerült azonosítanunk e nép kulturális hagyatékát és tudvalevő, hogy a terepbejárások során talált településeknél a valóságban mindig több lelőhelye van egy adott korszaknak. Nyomaikat a Széna-rétdűlőben, a felsőrajki határon fekvő homokbányától délre eső két lelőhelyen és a Sütőüzem környékén találtuk meg. A szomszédos falvak és a távolabbi vidékek hasonló módon gazdagok a kelta kor leletanyagát illetőleg. Felsőrajkról egy fiatal lány gazdag ékszermellékletekkel ellátott sírját ismerjük (SZŐKE 1995, 25), a Kis-Balaton térségében pedig több település részletét is sikerült feltárni (HORVÁTH 1996c, 78). Ez a szám még akkor is jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy a kelta őslakosság továbbélésével a római korban is számolnunk kell és a két időszak leletanyaga felszínen talált töredékek alapján gyakorlatilag nem választható szét. A kelta települések kutatása sokáig elmaradott volt. Az elmúlt két évtized ásatásainak azonban, éppen főként Zala megyében sikerült jelentősen szaporítaniuk az erre vonatkozó adatok számát. A kelta kor különböző fázisaiból feltárt kisebb településrészletek alapján kisméretű, földbevájt házakról tudunk, melyeknek tetőszerkezetét egyes esetekben vékony cölöpök tartották (HORVÁTH 1994c, 78-79; HORVÁTH 1987, 65-67). A latinul oppidumnak nevezett magaslati erődített települések csak a római hódítást megelőző szakaszban jelentek meg (SZABÓ 1976, 31). A kelták népe az időszámításunk kezdete előtti évtizedben bekövetkezett római hódítás után nem hogy nem tűnt el eredeti szálláshelyéről, de nagy valószínűséggel az itt lakók többségét kitevő etnikum itt maradt. Továbbélésükről a településeken feltűnő római tárgyakon kívül a sírköveken olvasható kelta családnevek is tanúskodnak. Politikai-katonai hatalmuk elenyészett ugyan, de kultúrájuk szervesen beleolvadt a római katonasággal érkező új népek civilizációjába, jelentős mértékben színezve azt. A római hódítással lezárult a Kárpát-medence történelmének minden bizonnyal leghosszabb fejezete, amit őskor néven tart számon a tudományos kutatás. Jegyzetek: 1 A kultúra a Tolna megyei Lengyel községről kapta nevét, ahol első és egyik legjelentősebb erődített települését fedezték fel még a 19. század folyamán. Az említett területek északi részén mutatkozó lelőhelyhiány valószínűleg részben objektív okokra, mint pl. erdős, mocsaras területek, részben a kutatatlanság17