Fejezetek Csesztreg történetéből (Zalai Kismonográfiák 2., Zalaegerszeg, 1996)

Kostyál László: „Stephan Dorffmeister pinxit 1803” (Ifjabb Dorffmeister István zalai tevékenységéről, különös tekintettel csesztregi freskóira)

apja kezéből kihullott ecsetet, s azt próbálta folytatni,. amit abbahagyott. Személye és működése körül mindmáig több kérdés is nyitva maradt. Mai ismereteink szerint tevékenységének súlypontja Zala megyére esett, s itteni négy freskóegyüttese alapján ez jól jellemezhető. Megrendeléseit minden bizonnyal apja hírnevének köszönhette, megrendelői is hasonló körből kerültek ki. Művészete apja utolsó éveihez képest viszszalépést jelent, mert a klasszicizáló, történelmi tartalom - barokk forma ellentétet - melynek feloldásával az idősebb Dorffmaister, generációjának más tagjaival együtt, sikertelenül próbálkozott - egyszerűen megkerülte, és a 19. század első évtizedében egy akkor már közel félszázados felfogásban dolgozott. Ebben az időben az illuzionisztikus, festett álarchitektúrával keretezett mennyei jelenések erősen idejétmúltak, őutána már alig alkalmazták ezeket. A személye körüli legfőbb zavar okozója, hogy az idősebb Dorffmaister Istvánnak volt egy József István (sz. 1764.) és egy István József (sz. 1770.) nevű fia is.

2 Garas Klára az 1797 után Dorffmaister (Dorfftneister) István által szignált műveket Józsefnek (József István) tulajdonította, aki adatai szerint korábban, 1789-1794 között a bécsi Akadémián tanult.

3 Vele szemben Csatkai Endre hívta fel a figyelmet levéltári adatok alapján, hogy itt a két fiú életrajzi adatai keverednek, és valóban József István volt, aki apjának - szignója szerint - Szentgotthárdon és talán Szigetváron is segédkezett, majd 1789-től öt éven keresztül Bécsben tanult, de utána már nem került vissza Magyarországra. Neves portréfestő lett, 1802-ben egy már teljesen klasszicista képpel („Phidiasz") felvételt kért a bécsi Akadémia tagjai közé is, később Itáliába költözött.

4 István (József) öccse szintén apjuk segédeként kezdte pályáját, s mellette ténykedett még 1797-ben is. Ő nem szerzett akadémikus képzettséget. Alighanem átvette apja klientúráját, 1798-ban nősült Sopronban, 180l-l804-ben egy belvárosi házacskában lakott ugyanitt, 1806-ban egy külvárosi tömeglakásos házban. 1807. március 24-én halt meg tüdővizenyőben. Önmagát - noha ezt semmilyen adat nem támasztja alá - többször (pl. 1802-ben, mikor adójának felemelése ellen tiltakozott) akadémikus festőnek titulálta. Apjához hasonlóan állandó pénzzavarban volt, adósságokkal küszködött, ezért is került egyre rosszabb körülmények közé.

5 Utolsó éveiben talán már kevesebb megrendelést kapott, (noha a 97