Redő Ferenc: Éremforgalom Sallában (Zalalövő öröksége 5. Zalalövő, 2007)

EREMFORGALOM SALLÁBAN Pénztörténet K ét érdekes füzet után, ami a kereskedelem különböző termékeiről szólt, beszél­jünk kicsit a pénzről. Kétségtelen, hogy az üzleti élet egy kezdetlegesebb formájában még nincs szerepe a pénznek. A mi vidékünkön a kelta törzsek ural­mának legvirágzóbb szakaszáig, a Kr. előtti II. sz. közepéig nem be­szélhetünk pénzforgalomról, bár egészen bizonyos, hogy kereske­delem abban az időben is folyt. A mezőgazdasági termelők termék­feleslegét az iparosok élték fel, és az azok által gyártott iparcikke­ket az agráraimban is használták. Egyes területek nyersanyagai, pl. az értékes obszidián kő, amelyből pengéket lehetett pattintani, több ezer km-es utakat tettek meg már a neolitikumban is a végfelhasz­nálóig. A fémfeldolgozás az őskori kultúrákban szinte varázslatos tu­dománynak számított, nem is mű­velték minden faluban. A nyers és csak félig feldolgozott fémanyag­depók szintén feltételezik a keres­kedelem meglétét. Ez a kereskede­lem azonban cserekereskedelem volt, ahol még abban az esetben sem forgott pénz, ha az áru értékét valamilyen fémsúlyban fejezték ki. „Én adok neked öt rézsúly ára gabonát, és kérek érte egy baltát, de mivel a balta öt és fél rézsúlyba kerül, a maradékért kapsz még egy bögre mézet is, ha ez így megfelel". Ilyen és ehhez hasonló kereskedel­mi tárgyalások folyhattak a Kárpát medencében a Kr. előtti évezred derekán. A mai értelemben vett pénz használata a Keleti Mediterrane­umból származik. Kis-Ázsiában használtak először a Kr. előtti 7-8. sz.-ban olyan amorf nemesfém da­rabkákat fizetőeszközként, amely­be bele volt ütve egy jel, a verető hatóság jele, annak tanúságaként, hogy a fém tisztasága és súlya való­ban annyi, amennyit állítanak róla. Ha pedig mégsem így van, akkor az ember tudja, hogy kinek tehet szemrehányást. Ezek az eredetileg elektronból készült fémdarabkák voltak a pénz ősei. (Az „elektron" szó az arany és ezüst egy - a termé­szetben előforduló - keverékének a jelölésére szolgált, tehát nem a mai fizikai értelmében használ­juk.) Kis-Ázsiából a pénzverés szokása a görögök közreműködésével jutott el a Földközi tenger legtávolabbi partjaira, így természetesen Itáli­ába, Rómába is. A Kárpát-meden­cébe is a görögöktől, közelebbről az Észak-görögországi Macedónia közvetítésével került. Nagy Sándor apjának, II. Philipposznak a veretei voltak azok a jó minőségű pénzek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom