Redő Ferenc: Éremforgalom Sallában (Zalalövő öröksége 5. Zalalövő, 2007)

EREMFORGALOM SALLÁBAN Pénztörténet K

ét érdekes füzet után, ami a kereskedelem különböző termékeiről szólt, beszéljünk kicsit a pénzről. Kétségtelen, hogy az üzleti élet egy kezdetlegesebb formájában még nincs szerepe a pénznek. A mi vidékünkön a kelta törzsek uralmának legvirágzóbb szakaszáig, a Kr. előtti II. sz. közepéig nem beszélhetünk pénzforgalomról, bár egészen bizonyos, hogy kereskedelem abban az időben is folyt. A mezőgazdasági termelők termékfeleslegét az iparosok élték fel, és az azok által gyártott iparcikkeket az agráraimban is használták. Egyes területek nyersanyagai, pl. az értékes obszidián kő, amelyből pengéket lehetett pattintani, több ezer km-es utakat tettek meg már a neolitikumban is a végfelhasználóig. A fémfeldolgozás az őskori kultúrákban szinte varázslatos tudománynak számított, nem is művelték minden faluban. A nyers és csak félig feldolgozott fémanyagdepók szintén feltételezik a kereskedelem meglétét. Ez a kereskedelem azonban cserekereskedelem volt, ahol még abban az esetben sem forgott pénz, ha az áru értékét valamilyen fémsúlyban fejezték ki. „Én adok neked öt rézsúly ára gabonát, és kérek érte egy baltát, de mivel a balta öt és fél rézsúlyba kerül, a maradékért kapsz még egy bögre mézet is, ha ez így megfelel". Ilyen és ehhez hasonló kereskedelmi tárgyalások folyhattak a Kárpát medencében a Kr. előtti évezred derekán. A mai értelemben vett pénz használata a Keleti Mediterraneumból származik. Kis-Ázsiában használtak először a Kr. előtti 7-8. sz.-ban olyan amorf nemesfém darabkákat fizetőeszközként, amelybe bele volt ütve egy jel, a verető hatóság jele, annak tanúságaként, hogy a fém tisztasága és súlya valóban annyi, amennyit állítanak róla. Ha pedig mégsem így van, akkor az ember tudja, hogy kinek tehet szemrehányást. Ezek az eredetileg elektronból készült fémdarabkák voltak a pénz ősei. (Az „elektron" szó az arany és ezüst egy - a természetben előforduló - keverékének a jelölésére szolgált, tehát nem a mai fizikai értelmében használjuk.) Kis-Ázsiából a pénzverés szokása a görögök közreműködésével jutott el a Földközi tenger legtávolabbi partjaira, így természetesen Itáliába, Rómába is. A Kárpát-medencébe is a görögöktől, közelebbről az Észak-görögországi Macedónia közvetítésével került. Nagy Sándor apjának, II. Philipposznak a veretei voltak azok a jó minőségű pénzek,