Hárshegyi Piroska: Kereskedők Sallában 2. (Zalalövő öröksége 4. Zalalövő, 2006)

Pliniiis sorrendbe állítja az i. sz. 1. századi ízlés szerint az itáliai borokat: első helyen a már említett, és Latium-Campania határán termesztcttfalernumi bor, második helyen a Rómától északkeletre eső albai hegyek borai, harmadikon a Campaniában készített surrentiumi és massicai borok, végül a Messina környéki mamertinus'x bor áll. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy ekkoriban a testes, édes borok voltak divatban. A bor édességét több módon is növelhették: egyrészt a fürtöket addig hagyták a tőkén, ameddig csak lehetett (pl. jégborok, amelyeknél az első fagyok még érik a fürtöket), vagy felforralt, nagy cukortartalmú sűrítményt, sapát vagy defrutumot kevertek a gyengébb borokhoz. A fehérbort többre tartották a vörösnél: több szerzőnél is olvashatunk receptet arra vonatkozólag, hogyan lehet a „fekete bort" fehérré változtatni. A borokat az ókorban általában nem tisztán, hanem vízzel, tengervízzel, mézzel, fűszerekkel, gyantával elkeverve itták. A tiszta bor fogyasztását barbár szokásnak tartották. Az ókorban nem ismerték a desztillálást, így a bor volt a legerőBorkereskedő szarkofágja Sarcophagus of a wine trader (Ancona) Piaci borárus - Wine trader (Musei Vaticani, Rome) sebb szeszesitaluk. Természetesen nem csak jó minőségű italok voltak forgalomban: a szegények csak a lordhoz juthattak hozzá, amely savanyú, másodosztálybeli bor volt, vagy a poscához, mely lényegében vízzel kevert borecet volt. Léteztek maximum egy évig fogyasztható borok, ezekből látták el, pl. a katonaságot. A jó minőségű, évekig tárolt borokat gyanta és kén hozzákeverésével tartósították. A borok egykori áráról viszonylag kevés információnk maradt: ilyen egy pompeji házfalra festett árlista, amely így szól: „Szép katonám, egy ital bor itt egy as, két asért jobbat iszol, négy asért falernumit kapsz!" Diocletianus császár ármaximáló rendeletében 1 sextarius (0,5471) bor ára a minőségétől függően 2-30 denarius között váltakozott , és mindenképpen drága mulatságnak számított. Igen nagy hírnek örvendtek az Égei-tenger szigeteiről származó különböző borok is, mint pl. a rhodoszi, koszi, knidoszi, ezeket gyakran orvosságként is alkalmazták.