Gabler Dénes: Kereskedők Sallában 1. Comenrcianti Di Salla 1. (Zalalövő öröksége 3. Zalalövő, 2005)

vonatkozólag azonban, hogy ez a hálózat hogyan működött, ismereteink rendkívül hézagosak. Ezen nem csodálkozhatunk. A legfontosabb forrásainkat nyújtó ókori történetírás érdeklődésén kívül esett pl. az utánpótlás rendszerének ismertetése. A históriaírók hallgatása azonban arra enged következtetni, hogy a kereskedelmi hálózat zökkenőmentesen működött. A felvetett kérdésre többféle válasz lehetséges. Másképpen szerezhetett terra sigillatát a katonaság, másképp a polgári lakosság és megint másként jutottak hozzá ehhez az árufajtához a birodalom határain kívül élő népek. Sőt az eddigi kutatások a katonaság ellátásán belül még további különbséget is érzékeltetnek. Eszerint a Pannónia római elfoglalásának korára jellemző rendszer lényegesen eltérhetett az utánpótlás II-III. századi formáitól. Azért foglalkozunk elsősorban a hadsereggel, amelynek alakulatai az I. században a Borostyánkő út számos pontját megszállva tartották, így Zalalövőt is, mert a katonák, de főként a tisztek voltak a terra sigillaták legfontosabb vásárlói, a legbiztosabb vevőkör. A római foglalás korában a hadsereg még nem számíthatott a helyi iparra, mint utánpótlási bázisra, a bennszülött fazekasok pedig sem a rendelések mennyiségi, sem minőségi követelményeit nem tudták volna kielégíteni. Ezért az utánpótlás eleve az importra, főként az itáliai ipar árucikkeire szorítkozott. Zalalövőn a Kr. u. 6-ban Maroboduus markomann király ellen Augustus trónörökösének, Tiberiusnak a vezetésével felvonuló római sereg egyik, az utánpótlást biztosító állomását tételezhetjük fel. A legkorábbi, a Kr. u. első évtizedre keltezhető sigillata GRATVS vagy GRATIDIVS bélyegével így kerülhetett Észak-Itáliából vagy Pisából a Borostyánkő út zalai átkelőhelyére. A köztársaság korában a hadsereg szállítói apublicanusok voltak, akiket külön szerződések köteleztek arra, hogy a légiókat áruval lássák el. A publicanusok gondoskodtak arról, hogy az Itáliától távol harcoló egységek felszereléshez, ruházathoz stb. jussanak. Az egyezség a szállítási kötelezettségekre is kiterjedt. A publicanusok, hogy a szerződésből rájuk háruló feladatokat teljesíthessék, nagyobb műhelyekkel állapodtak meg, alvállalkozói szerződés formájában. Ezek a subcontractusok tartalmazták az utánpótlást jelentő áruszállítmány összetételét, az egyes tételek mennyiségét és a szállítások határidejét. A hadsereg ellátásának ez a mechanizmusa még Augustus korában is érvényben lehetett. A hadseregnek kerámiaáruval való ellátása - olyan időpontokban és helyzetekben, amikor a csapatok a romanizált provinciáktól távoli területeken hajtottak végre akciókat - katonai irányítással történt. Nem véletlen, hogy a korai leletegyüttesekből származó edé-