Gabler Dénes: Kereskedők Sallában 1. Comenrcianti Di Salla 1. (Zalalövő öröksége 3. Zalalövő, 2005)

használóhoz, hanem a közvetí­tő kereskedelem. Ennek révén kapcsolódott a felvevő piac egy meghatározott műhely vagy mű­helyek termeléséhez. A hadsereg utánpótlását korábban a publi­canusoknak különböző kereske­dőkkel, műhelyekkel kötött szerző­dései biztosították. A IL századtól azonban gyakori, hogy a csapatok megbízottai maguk keresik fel a kerámiaüzemeket, hogy árut ren­deljenek. A szállítmányok a II-III. században sok esetben a táborok melletti vicusokba, azok üzleteibe érkeznek. A kereskedelem számolt a vevőkör speciális igényeivel és lehetőségeivel. Az előállítási költségek, valamint a nagy távol­ságokra történő szállítás miatt a sigillata ára magas volt, ezért csak meghatározott vevőkörhöz jutott el, különösen Britanniában vagy a dunai tartományokban. A sigil­latákat korábban közösen használ­hatták a katonák. Valószínűleg csak későbbi időszakban számolhatunk azzal a lehetőséggel, hogy ez a kerámiafajta személyi tulajdonba kerülhetett. Megszerzéséről ekkor is a hadsereg gondoskodhatott, de a katonák egyéni vétellel jutottak az edények birtokába. A Sallába szállító sigillata manufaktúrák S allába már az Augustus kor végén, Kr. u. 6-ban is szállí­tottak terra sigillatát és az az­zal rokon Sarius-csészéket, min­den bizonnyal egy utánpótlási vonalat ill. a folyóátkelőt biztosító kisebb egység részére. Ezeknek a korai típusoknak gyára Észak­Itáliában lehetett, a Sarius-edé­nyek egyik csoportjának műhelye pedig Cremonában volt. A Claudius-kortól a 80-as évek közepéig tartósan itt állomá­sozó lovas egység táborhelyére kisebb mennyiségben az arre­tiumi manufaktúrából, többnyire azonban az úgynevezett Pó-vidéki műhelyekből került áru. Agyag­vizsgálatok segítségével lega­lább háromféle észak-itáliai sigil­latát különböztethetünk meg. Ezek közül minőségét tekintve leginkább az arretiumihoz közel­álló úgynevezett D áru emelhető ki. Feltűnő, hogy a Sallába nagy mennyiségben érkező felrakott (applikált) díszű edények minősé­gi jegyei, agyagjuk összetétele megegyezik a legkésőbbi észak­itáliai csoportéval, amely agyag­iszapból (à la barbotine) kialakí­tott díszű tálakból áll. A díszítés szinte egységes: stilizált liliom- ill. szőlőfürt párokat tettek az edények horizontális vagy ívelten kihajló

Next

/
Oldalképek
Tartalom