Gabler Dénes: Kereskedők Sallában 1. Comenrcianti Di Salla 1. (Zalalövő öröksége 3. Zalalövő, 2005)

használóhoz, hanem a közvetítő kereskedelem. Ennek révén kapcsolódott a felvevő piac egy meghatározott műhely vagy műhelyek termeléséhez. A hadsereg utánpótlását korábban a publicanusoknak különböző kereskedőkkel, műhelyekkel kötött szerződései biztosították. A IL századtól azonban gyakori, hogy a csapatok megbízottai maguk keresik fel a kerámiaüzemeket, hogy árut rendeljenek. A szállítmányok a II-III. században sok esetben a táborok melletti vicusokba, azok üzleteibe érkeznek. A kereskedelem számolt a vevőkör speciális igényeivel és lehetőségeivel. Az előállítási költségek, valamint a nagy távolságokra történő szállítás miatt a sigillata ára magas volt, ezért csak meghatározott vevőkörhöz jutott el, különösen Britanniában vagy a dunai tartományokban. A sigillatákat korábban közösen használhatták a katonák. Valószínűleg csak későbbi időszakban számolhatunk azzal a lehetőséggel, hogy ez a kerámiafajta személyi tulajdonba kerülhetett. Megszerzéséről ekkor is a hadsereg gondoskodhatott, de a katonák egyéni vétellel jutottak az edények birtokába. A Sallába szállító sigillata manufaktúrák S

allába már az Augustus kor végén, Kr. u. 6-ban is szállítottak terra sigillatát és az azzal rokon Sarius-csészéket, minden bizonnyal egy utánpótlási vonalat ill. a folyóátkelőt biztosító kisebb egység részére. Ezeknek a korai típusoknak gyára ÉszakItáliában lehetett, a Sarius-edények egyik csoportjának műhelye pedig Cremonában volt. A Claudius-kortól a 80-as évek közepéig tartósan itt állomásozó lovas egység táborhelyére kisebb mennyiségben az arretiumi manufaktúrából, többnyire azonban az úgynevezett Pó-vidéki műhelyekből került áru. Agyagvizsgálatok segítségével legalább háromféle észak-itáliai sigillatát különböztethetünk meg. Ezek közül minőségét tekintve leginkább az arretiumihoz közelálló úgynevezett D áru emelhető ki. Feltűnő, hogy a Sallába nagy mennyiségben érkező felrakott (applikált) díszű edények minőségi jegyei, agyagjuk összetétele megegyezik a legkésőbbi északitáliai csoportéval, amely agyagiszapból (à la barbotine) kialakított díszű tálakból áll. A díszítés szinte egységes: stilizált liliom- ill. szőlőfürt párokat tettek az edények horizontális vagy ívelten kihajló