Gabler Dénes: Kereskedők Sallában 1. Comenrcianti Di Salla 1. (Zalalövő öröksége 3. Zalalövő, 2005)
zottja, aki a gyárban maradhatott, hogy a hátralévő munkafolyamatokat és a szállítást ellenőrizze, a jelentést egy még éppen száradó, ki nem égetett edényre írta. A jelentést tartalmazó edényt, amely egyben bemutatásra szolgáló mintadarab lehetett, a mainzi legiotáborba vitték a megbízóhoz. A II. századra nemcsak az utánpótlás rendszere változott meg, hanem a kerámia használatának módja is. A feltárt táborok edényanyagában ettől az időponttól kezdve számos esetben találunk személyneveket birtokos esetben, ami általában személyi használatra vagy tulajdonra utal. Az importált, de még a bennszülött fazekasok által gyártott edények sem kerültek költségmentesen a katonák birtokába. Forrásaink, főként a papiruszok tanúsága szerint általában mindenért fizetni kellett, amit a hadsereg szerzett meg: a ruha, a sátor vagy éppen a sigillata árát levonták a katona zsoldjából. A hadsereg tehát gondoskodott bizonyos edényfajtáknak a táborba (a mainzi felirat szerint a parancsnoki épületbe) történő szállításáról, a katonák pedig egyéni vétel útján szerezhették meg a szükségletüknek és lehetőségeiknek leginkább megfelelő típusokat. Az erődökben állomásozé), jól fizetett katonaság (vagy legalábbis egyes rétegei) állandó, megbízható vevőkörnek minősült, a kereskedők elsősorban erre a fizetőképes rétegre alapozhatták számításaikat. Zalalövőn az itáliai sigillaták átlagon felüli aránya is ezt tükrözi: a Claudius korától állandóan itt állomásozó alakulat rendelhetett kerámiát a közeli Pó-vidéki műhelyekből. Az itáliai sigillaták közül kevés készült az etruriai Arretiumban (Arezzo), amely minőségével messze felülmúlta a Pó-vidéki árut. Ennek megfelelően jóval drágább lehetett, s az árba még beépült a szállítási költség is, ami a távolabbi Arezzo termékeinek árát tovább növelte. A sigillata drága edényfajta volt, nem csoda, hogy például a bearsdeni (Edinburgh mellett, Skócia) Antoninus kori táborban főként a tiszti lakások környékén kerültek elő töredékei, míg a legénységi szállásokon csak elvétve bukkant fel ez a kerámiafajta. A sigillata árára eddig csak két adatunk van: egy Zalalövőhöz aránylag közeli noricumi városban, Flavia Solvában (Leibnitz, Stájerország) talált Drag. 37 formájú tál (panna) ára a II. század harmadik negyedében 20 as volt - rákarcolt felirata szerint (panna Verecundaes empta viges). Az adat persze csak tájékoztató jellegű, hisz mit sem tudunk arról, hogy mennyiért adhatták ezt a kerámiafajtát pl. egy évszázaddal korábban vagy később. Leszámítva az árak folyamatosan emelkedő tendenciáját, még az adott időszakon belül is eltérő lehetett a sigillata tálak értéke Galliában vagy a dunai tartományokban. Ezenkívül természetesen olcsóbb lehetett a díszítetlen edény, amelynek áráról