Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1943. március / 2. évf. 9. szám

ßalc^ruSzmh, 289 I I PZ 6L6TITI6GIIJIT0 BQLPTOn Már az ősi népek érezték, hogy minden nagyobb természeti jelenség — a tenger és az égbolt, a hegység és a zöldelő síkság, a tó és a virágos rét nemcsak lenyűgöző látványosságok, hanem valóságos hatalmak, élő sugárzások, életontó erőforrások, valóságos „istenségek" a pogány vallások elnevezésében és ezért a kezdetleges vallások megszemélyesítették ezeket az erőknek érzett teimészeti jelenéseket. Ma egyre inkább érezzük, hogy mennyi igaz mag lappang a régi mitológiákban, jelképekben, mesés tanításokban. Igaz, hogy már régen elfeledtük azt a közvetlen nyelvet, amely egyenesen a szívébe nevez a természetnek — kihűlt a szótárunk és elszáradtak kifejezéseink, holott forróbb, imádságosabb hang illeti meg a természetet, mint ahogy átlag beszélünk róla. A természet szent, mert az istenség ruhája. így látta még Goethe és Petőfi, Arany János és Prohászka is ... A japániak szent hegye, a Fuzsijáma — misztikus ,mély titkokkal teli szent tavakról hallunk számos népregében — szent erdő és szent tó varázsa lopódzik szíveinkbe a wagneri Parsifalban — a Hóreb hegyén Mózes látomásban értesült, hogy szent az a hely, ahol áll — stb. Mindezek bizonyítják, hogy a romlatlan pillantású, tudományos értelmi kerülők által még nem túlságosan elvont gondolkodású, régi népek világosan érezték a tavak és hegyek erőt adó lehelletét, hatalmas energia-tartálynak, erőraktárnak tekinthető, testileg-lelkileg ható élmény-mivoltát. Sajnos, a mi gondolkodásunk túlságosan tanult és ezért csak hosszas, fáradságos elemzésekkel jutunk el újból oda, ahonnan a mitológia kiindult és ahova fáradt, világváltó időkben megtépázott és megrendült emberi lélek újra szívesen visszatér: az egyszerűbe, a megszemélyesítettbe, a közvetlenbe, a természet pihentető, felüdítő, megújító kehlére . .. Nekünk magyaroknak is van szent tavunk. Szent, mert a magyar regevilág, mondavilág, ősi varázsa övezi: Csobánc, Tátika, a kecskekörmös Tihany, az apátság kéttornyú temploma, a balatoni mondavilág suttogásokban, őszi kukoricafosztáskor, kísérteties holdjáráskor elismételt szólamai — ezek mind hozzátartoznak a legendás víznek lelkéhez, ahogy hozzátartozik nyári kalandunk, barangolásaink és azok a színes élmények, lélektani valóságok, amelyekkel ezek jártak és a csodás nő, aki örökre összeforrasztotta lelkünkkel a parti utakról, csapásokról, ösvényekről és a bokrok mögül elénktáruló isteni látványt és a tükröző víz ezer csodáját. Mert az örök nőivel, az ihlető lehellettel és csókkal szövődő természeti élmény adja a legnagyobbat annak, aki szabad pillantással és mélyen néz ki az életbe, kinek romlatlan és torzítatlan lényét még úgy érzik az ősi sugarak és suttogások, a színes játékok és a délibáb ködös látomása, mint ahogy Ádámot a paradicsomban . . . Ó, azok a titokzatos csobogások, rejtekből megszólaló madárhangok, a vadkacsák és sirályok élete, a tóra özönlő napsugár finom zenéje és elfolyó, szertecsorgó aranya! Azok a