Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága
1943. január / 2. évf. 8. szám
268 A jelentésből az is kiderül, hogy a tanítóságot, balatoni utazó vágya és hosszú szabadideje, társadalmi falusi vezető helyzete, közvéleménykialakító szerepe, a balatoni vendégforgalom növelésének igen értékes elemévé teheti. Csaknem kizárólag rossz anyagi helyzete gátolja meg abban, hogy balatoni utazó igényét megfelelően kielégítse. Látjuk az utazás céljának megállapításakor, milyen nagy szerepe van a rokonok, ismerősök ajánlásainak. Fokozottabb mértékben áll ez a ianítóságra, mert tanítványain át, de közvetlenül is hatással lehet az egész községre is. Ezért a tanítóság balatoni utazásainak előmozdítása elsőrangú feladat lehet balatoni fürdőpolitikánk számára. Elsősorban tehát olyan olcsó vasúti jegy-típust kellene a tanítók számára biztosítani, amelyet szerény kereseti viszonyai mellett is igénybevehet. (Tanítók Háza). De helyes volna a balatoni szállodások és penziósok egyetemének is a kérdéssel foglalkozni. Egy megoldás volna: — a tanítócsere — amikor a balatonvidéki tanítóhoz szállásolnánk be nyárára oly városi tanítót, akihez ezután télen tanulmányi utazás keretében látogathatna el. Hiány van balatoni túristaszállásokban. Szükség volna iskolai kirándulások s hasonló tanulmányi kirándulások céljaira olcsó tömeg- és túristaszállásoknak megszervezésére. Talán a nyáron üres balatonparti iskolákban, internátusokban volna erre lehetőség. Ezek volnának a tanítóság balatoni utazó kívánságainak előmozdítását célzó gyakorlati intézkedések, de helyes volna a tanítóságot különböző balatoni nyomtatványokkal, propaganda-kiadmányokkal is ellátni. Huszonötezer tanítónak és hozzátartozóinak tömeges megmozdulása a Balaton érdekében, már egyedül is szép eredménye volna a balatoni propagandának. A tanítóság kellő Balatonismerete ugyanis, a hírverés legjobb és leghatásosabb eszköze lehet. — Tóth Lajos A SZENT LUKÁCSGYÓGYFÜRDŐ Télen nyáron nyitva Ivókúra a Rheumás betegek évszázados gyógyhelye Gyógyszálló és nyilvános étterem (Diéta) Hőforrásának ásványvize a „Kristály"