Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1942. október / 1. évf. 5. szám

ßaläktü Szemle S&amatet Cjifötgij tiif. fiőszobgabító, szököbiltokos 1923-ban, mint főszolgabíró alkalmam volt Tihany sorsával foglal­koznom és érintkeznem nagyemlékű gróf Klebefsberg kultuszminiszter úr­ral. Két tihanyi ingatlannak megszerzésével bízott meg, ezt csere útján tudtam sikeresen megoldani. Ez alkalomból megkérdeztem, hogy nem volna-e célszerű az egész félszigetet egyszerre és pedig kisajátítás útján megszerezni a kincstár számára? —- „Magam is foglalkozom ily Nemzeti Parknak gondolatával — mon­dotta a miniszter — és meg is valósítanám. Nekem tetszik a kisajátítás terve, de félek, hogy erős támadásoknak lesz kitéve az egész kormány". — Majd azt kérdezte tőlem, hogy mennyire becsülöm azt az össze­get, amelybe a félsziget kisajátítása kerülne? Tudva azt, hogy a félsziget, az akkori telekkönyvi állapot szerint 4004 kat. holdat tesz ki, a kisajátítás kártalanítási árát kb. négymillió pengőben jelöltem meg. Ebben az átlag­számításban figyelembe vettem, hogy a félszigeten igen sok gyenge termő­föld van és ciheres, sziklás kübörc, valamint azt is, hogy a község házai­nak és más épületeinek többsége — abban az időben — avult, rosszul épí­tett, kevés értékű építmény volt, maga a község konfigurációja pedig egyenesen formátlan és idomtalan valami. A miniszter úr becslésemet el­fogadhatónak találta, de még ezt az összeget is nagynak tartotta, az akkori viszonyok közt. — A félsziget bekerítése, a magyar füvészkert, a magyar falu létesí­tése, Magyarország állatvilágának természetes keretben való bemutatásy, egy madártani intézet, hegyi lovaglópálya, kaszinó, szálloda stb. még körülbelül hatmillió pengőt vett volna igénybe, olyan takarékos módszer szerint, ahogy a kiváló miniszter kívánta. Tihany községet nem tartotta alkalmasnak arra, hogy egy Nemzeti Park keretébe beilleszthető legyen, s ezt mint volt közigazgatási tisztviselő és fürdőbiztos, magam is állí­tom. A tihanyi nép századokon át elszigetelten élt, kevés érintkezése volt a világgal, figyelmét az élet küzdelmei annyira lekötötték, hogy a fejlő­désben hátramaradt. Jellemzésül mondom el, hogy amikor 1923-ban balatonfüredi főszolgabíró lettem, a Tihanyi félszigeten 46 olyan házat írtak össze, amelynek semmiféle egészségügyi berendezése nem volt a sze­métdombon kívül. — A Nemzeti Park létesítésének az akkori idők nem kedveztek. Az ország sokat költött Lillafüredre. Nem telt egyszerre kettőre. Most feléledt a Nemzeti Park gondolata, amikor a nagy miniszter már örökálmát alussza. Talán egy nagyobb Magyarországból ki fog telni a költség erre a gyönyörű tervre, s azt olyan méretben tartom megvalósítandónak, ami­lyent a nagyszerű miniszter szánt neki. Ki fog telni egv új Tihany építése is, olyan, amelynek házai maguk is a magyar parasztművészet remekei lesznek. Az eredeti terv megvalósításával hívek maradunk a nagy tervező miniszter emlékéhez, akinél többet senki sem tett Tihany fejlődéséért."

Next

/
Oldalképek
Tartalom