Bodnár Éva dr.: Balatoni Képtár (Keszthely, 1975)

Noha állandó jelleggel működő művésztelep a felszabadulás óta sem alakult a Balaton partján, mai művészeink legtöbbje megfordul szép tájain, vannak, akik nyaralójukban vagy műtermükben évente hosszabb időt is tölthetnek. A tó pazar panorámája, mozgalmas élete, mindig változó fény- és színeffektusa megihlette Boldizsár Istvánt, a nagybányai művészet legjobb tradícióit folytató idős mesterünket is, akinek mindig a természettől inspirált festészete a Balatonnál új meglátásokkal gazdagodott. Siófoki, földvári, tihanyi vagy zánkai képeinek az elmúlt másfél évtizedben alkotott színdús sorozatában egyaránt megragad a mélykék ég és szürkésfehér, haragos hullámok kontrasztja, az azúrkék vízen a napfény szikrázó játéka és a távolban a vitorlások felcsillanó fehérsége. Élvezettel, derűs örömmel festi a tájadta gazdag benyomásokat, minden műve, mint ő mondja „alázatát hirdeti a természet szépsége előtt" (27). Almádiban eresztett gyökeret Basilides Sándor, aki a harmincas évektől, jóformán megszakítás nélkül festi balatoni képeit: a ködös, párás víztükröt, az almádi parkot, a vörösberényi domboldalon épült kis falut, műemlék templomaival, a fűzfői öblöt, a viharos tó tajtékos hullámzását. Fáradhatatlanul járt évtizedeken át a Balatonhoz, és készítette természethű, derűs színvilágú képeit Barabás Gizella. Nyerges Pál képeiben a káptalani part, az almádi Öreghegy szőlői és nyaralókkal megtűzdelt lankája tűnik elénk. Bényi László egy évtizede Csopakon vert tanyát, nyaralója szinte népművészeti múzeumnak is beillő. Lila tónusú képe a Balaton-parton legelésző tehenekkel, a csopaki szőlőkapálók élénk piros, sárga, zöld színegyüttese jól jellemzi dinamikus erejű színkontrasztokra építő festői felfogását. A néhány éve elhunyt nyárádi Gulyás Jenő is Csopak szerelmese volt, életművének nagy részét itt festette. — Csebi Pogány István finom tónusú vízfestményeiben Arácson örökíti meg a víztükör fátyolos ezüst páráit, az arácsi, füredi hegyek napfényes gyümölcstermő lejtőit, az őszi szántás barnás-vöröses színeit. Csáki Maronyák József is a Balatonvidék legjobb ismerői közé tartozik. Tihanyban festi a tó violás hajnalait, a holdfény ezüsthídját, a frissen sarjadó tavaszi nádas zsenge zöldjét, az ősz barna-sárga-vöröslő pompáját, a halászok életét (36). Bartha László művészete valójában a Balatonnál érett egyénivé. Egy évtizedig élt Tihanyban, s az Apátság múzeum-épületében levő műterméből a tengerré táguló Balaton páratlan látványa tárult elé. Képeinek tárgyául gyakran választotta a téli zordságában is szép, befagyott víz tükrét, vagy a tihanyi Belső-tónál jeget vágó, jeget hordó alakok megfestését (29). Az érdekes alakzatokban, szögletes formákban megtört jégpáncél is szellemes képtémául kínálkozott. Bartha kortársa, Szentiványi Lajos a Balaton-környéki présházak, szüretek, virágzó mandulafák látványát friss, oldott festőiségű képeiben őrzi (54). Iván Szilárd választékos színvilágú alkotásaiban számol be a tihanyi táj varázsáról. A kecskeköröm és a visszhang keletkezésének regéje kel életre Breznay József: Tihanyi legenda című festményében. A monda szerint a tó királyának fia beleszeretett a víz partján aranyszőrű kecskéit legeltető gőgös leányba. Mikor a leány a fiú szerelmes szavait nem akarta meghallgatni, az öreg király haragra gerjedt és megbüntette: nagy viharban a nyája a tóba veszett, neki pedig sziklába zárva visszhangként kell felelnie évezredek óta a Tihanyban járóknak. Breznay képében összekapcsolja a jelent és a mondát. A kép jobb szélén csíkos gumimatracon napozó strandolóknak kócos kis falusi leányka mondja a regét, és árulja a kecskekörmöket. A kép többi részét a megelevenített rege tölti be, a kaotikus, sötét, viharos ég, az opálos víz partján kecskegidák, a bal szélen a megkövült kecskék. Szuggesztív erővel, modern festői eszközökkel varázsolja elénk a művész a nép ajkán élő mondát (34). 43