Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

támadások ellen, ezért IV. Béla alkalmas helyeken várakat építtetett és várak építésére kötelezte a nagybirtokosokat is. A Balatonfelvidék várai zömmel a tatárjárás után épült lovagvárak voltak, melyek a mohácsi vész (1526) után kaptak újból szerepet a török elleni harcok idején. A középkori lovagvárak magas hegyek tetején épültek. A tulajdonos, vagy parancsnok fejlett ízlését és igényét tükröző használati tárgyak (50. kép) mellett az élet egyszerűbb szerszámait is megtaláljuk bennük. (3. tárló). A támadás és védelem legjelentősebb fegyvere a számszeríj, melyet vadászati célra is szívesen használtak. 50. íjász parancsnok jelvénye volt az egyik, kiállított bélyeges nyílbegy. A buzogány ekkor már inkább parancsnoki jelvény, mint fegyver. A parasztság jellegzetes fegyvere az ún. huszita kés, melyet gyakran látunk e kor képzőművészeti alkotásainak alakjain. A hegytetőn álló hideg, huzatos várakban díszes kályhák állottak. Figurális kályhacsempéiken gyakori a solymászat ábrázolása, mely a kor kedvelt vadászata volt. A zalavári apátságból származó vezeklő-öv a középkor vallási fanatizmusának önsanyargató eszköze. Ruha alatt, a meztelen bőrön hordták. A középkori lovagvárak a török ellent karcok során új szerepet kaptak. A tüzérség ellen védelmet alig jelentettek, általában csak a hirtelen rajtaütés, portyázó t'Jrök támadások visszaverésére voltak alkalmasak. A kor haditechnikájának megfelelően magas falaikat lejjebb szállították és a falközöket földdel tömték ki. A török gyors előretörése hevenyészett várak emelését tette szükségessé. A középkori Fonyód templo-