Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

fejlesztve honosodott meg előbb Itáliában, majd Galliában és végül Germániában. Igen tartós színű vörös máz és a domborműves díszítés jellemző rájuk. Egy Povidéki műhely exportálta az I. század közepén a legtöbb példányt. Az 1. számú tárlóban kiállított darabok Zalavárról valók, a Keszthely-újmajori korarómai temetőből is több, hasonló darab került elő. 29. Püblius Cipius Polybius mester capuai műhelyében készült két, mesterjegyes serpenyő, melyeknek fennmaradt nyele Lesencetomajról, illetve Balaton-szepezdről származik. Északitáliában készültek az I. század végén az 1. tárlóban bemutatott papírvékony falú, feltűnő gondossággal előállított poharak, melyeket a terra sigillatákkal egyenlő értékűnek tartottak. A Dobogódombon talált korarómai égetéses temető sírrnellékletei voltak. A dunai határvonal kiépítése biztonságossá tette a vízi utat, így a távoli Gallia készítményei is eljutottak vidékünkre. A galliai műhelyek termékei az I. század végétől fokozatosan kiszorítják Pannoniából az itáliai árut.