Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

IX. TEREM MADARAK A Kisbalaton valaha a Balaton nagy öble volt, melynek északi és déli partja az átmeneti kőkorig (i. e. 12 ooo-ig) eltőzegesedett. A nyílt, nagy víztükör sokáig élt. A Zala Balatonhidvégnél ömlött a kisbalatoni térség vizébe, hordaléka töltötte a medret. 1839-ben hidat vertek Fenékpuszta és Balatonszentgyörgy között, majd 1884-ben a Zala folyását töltések közé szorítva vezették Fenékpusztáig. Ezzel alakult ki a Kisbalaton mai képe: fél km

2-nyi nyílt víz és 2500 katasztrális hold náderdő. Vönöczky Schenk Jakab 1922-ben kócsagőri állást szervezhetett az akkor még magántulajdonban levő Kisbalatonon. A terület 1945-ben állami tulajdonba került, 1949-ben az Országos Természetvédelmi Tanács természetvédelmi területté nyilvánította. A rezervátumba csak a természetvédelmi Tanács írásbeli engedélyével léphetünk be. A Kisbalaton nyílt vizeinek és az azt szegélyező nádasok gazdag madárvilágát, a mocsaras környezet hüllőit és néhány emlősét mutatjuk be a nagy diorámában (65. kép). A bemutatott állatokat kiállításunk sorrendjében említjük. A sirályfélék jellegzetes madarai a kisbalatoni tájnak. Az ezüstsirály (Larus argentatus Pont.) nem költ nálunk. Főtápláléka a hal. Védelmet érdemel. A pé^smapockot (Fiber zibethicus L.) prémje miatt Észak-Amerikából telepítették Csehszlovákiába 1905ben, kivadult példányai kerültek hozzánk. Elsősorban növényi táplálékkal él, de halat, madarakat, rákot, ikrát, csigát és bogarakat is eszik. Káros.