Horváth Béla szerk.: A Balaton. Egry József festményei (Keszthely, 1958)

Vallomás Egryé is, piktúrája azonban nagy ősének merő ellentéte. Elvonuló természet ő is, rajongója és megszállottja a Balatonnak, fő jellemzője azonban az exaltáltság, a feszültség, a drámaiság. Eredeti, különálló jelenség nemcsak a magyar művészetben, de különös hely illeti meg az európai festészetben is. Nyugtalanító hatására kezdenek lassan felfigyelni, jelentőségéhez méltó fórumot azonban mindezideig nem kapott. A részvétlenség, mely végigkísérte életében, mintha halála után sem akarna szűnni, pedig Párist, Velencét, Londont és sok más világvárost bejártak képei, a hazai közönség azonban, amelynek elsősorban alkotott, alig tud róla, alig ismeri. A Zala megyei Újlakon született 1883. március 15-én szegény napszámos szülők gyermekeként. A boldog gyermekkor örömeit nem ismerte, napi kenyérgondok őrölték legszebb éveit, vonták arcára még ifjú korában az első férfias ráncokat. Megadni magát nem volt kedve, életigenlése, dacos akarata, a test s a lélek szívóssága a sors mostohaságánál szerencsére erősebbnek bizonyult, elszánt pogány virtussal gyűrte le a feltoluló nehézségeket, teremtette meg művészetének alapjait. Hajlamai korán jelentkeztek, alkalomhoz, lehetőséghez azonban csak későbben juthatott. 1902-ben, Budapesten, Korcsek János műtermébe került, itt sajátította el a festészet alapelemeit, de mert többre vágyott, 1904-ben Münchenbe ment, hogy valamelyik szabadiskolába bejusson. Ám a szerencse ezúttal is elkerülte, végül is betegen visszakerült Budapestre. Ez évben festett „Ingyen étkezők" c. képére, majd 1905-ben festett „Önarckép"-ére felfigyelt a kritika, elsősorban Lyka Károly személyében, ki még ez év végén hozzásegítette, hogy Párisba utazhasson. Itt Jean Paul Laurens, Simon Lucien és mások tanítványa lett, az „üzleti ízű" magániskolákkal azonban sehogysem tudott megbarátkozni. „Egyetlen iskolában sem tetszett nekem, az igaz, hogy én sem őnekik" — írta, Páris mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott szellemén: múzeumaival, pezsgő művészeti életével komoly hatást gyakorolt, érdeklődését pedig a modern törekvések irányába vonta. Megismerte és becsülte Puvis de Chavannes, Millet, Meunier, a modernek közül Gauguin és Van Gogh művészetét, vonzódni azonban a barbizóniakhoz vonzódott inkább. Több képet is festett Párisban, így a „Menhely előtt" és a „Szajna part" címűeket, két képével, egy genrejelenettel és egy intérieur-rel pedig az egyik párisi kiállításon is szerepelt. Hazatérésében Jánossy Béla volt segítségére, a főleg nagybányai mesterek képeit gyűjtő műbarát, s talán az ő közre4