Molnár György - Tar Ferenc: Fürdőkultúra és hajózástörténet (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 7. Keszthely, 1988)

A Phoenix gálya tervrajza uradalmak mindazzal rendelkeztek, ami a balatoni hajózáshoz egyáltalán szükséges volt. A hajósok, hajóépítők betagozódván a kor társadalmába, Keszthelyen saját céhet is alapítottak. A mérnöki feladatokat Sebestyén Sámuel és Kehrn Vilmos uradalmi fő­mérnökök látták el. Végezetül álljon itt a bizonyíthatóan Fenékpusztán épült hajók neve: „CHRISTOPH" „PHOENIX" „JUDITHA" „LÁSZLÓ" „PALI" „FECSKE" „SIDONIA" „JOSEPHINE" „HELENA" „GYÖRGY' „STELLA" „JOLÁN" „KÁROLY" „BORRI" Ezekkel együtt összesen 20-25 különféle vízi jármű készült a fenékpusztai hajótele­pen az 1820-as évek végéig. A vízszabályozások, töltés- és útépítések, majd végül 1839-ben a fenéki Zala-híd elkészülte Festetics György fiának, Lászlónak az idejében fokozatosan megszün­tették a hajózás gazdasági alapjait. Ehhez párosult László gróf hírhedten pazarló élet­módja, akinek kiadásai még az esztergomi érsek jövedelmét is meghaladták. Mind­ennek következtében a Festetics féle hajózás az 1840-es évek elejére lassú és dicstelen véget ért. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom