Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)

A késő Árpád-kori kerámiát már jobban el tudjuk különíteni. A tatárjárás során (1241) elpusztult falvak helyén gyűjthető szürke és fehérszürke kerámiatöredékek jobb minőségű agyagról árulkodnak. Feltűnnek a megnyújtott, széles peremű fazekak (162). A palack forma is gyakoribbá válik (165). Abemutatott darabon piros festés látható, ami ebben a korban ritkaság. Ebbe a palackba egyébként a 14. században csaknem 8000 ezüstérmet rejtettek és így ásták el. Ásatási leletek bizonyítják, hogy osztrák területről már a 13. században érkezett import kerámia Magyarországra. Ez elősegítette, hogy a lábítós korong újra kiszorítsa a használatból a kézi korongot. A168. sz. csupor 14. századi és jól érzékelteti a fazekaskorongon készült kerámia jellegzetességeit. Ezeken már nem találjuk a fenékbélyeget, mert korongolás után vékony dróttal vagy zsineggel vágták le a korongról a kész edényt. Durvább készítmények még később is előfordultak (172), de az egyre finomabban soványított agyag lehetővé tette, hogy vékonyabb falú, könnyebb kerámiák készüljenek (173, 175). Ezek a formák már közvetlen előzményei a néprajzi anyagból ismert fazekaknak, akárcsak a 174. sz. korsó. Egyre ritkább a díszítés, mint pl. az egyszerű festés (171) vagy a perem hullámos kiképzése (175).