Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)

Eddig a nem tűzálló edényformákat mutattuk be, amelyeket azért készítettek a sümegi - s a nyugat-dunántúli fazekasok -, hogy a vevőkörzetük ebbeli igényeit is kielégítsék. De valójában fazekasok voltak, s tűzálló edényeket csináltak. Erre igen büszkék voltak, s hangoztatták is, hogy az ő edényeik nem repednek el sem a füstöskonyha nyílt tüzén, sem a „rakott sparheden". A fazék nélkülözhetetlen edény, hiszen ebben főtt a mindennapi étel a nyílt tűzön, a kemence szájánál vagy bent a kemencében. A legrégibb az ún. parasztfazék(255-261). Jellemzője a keskeny fenék, domború oldal. Belül mázas, kívül mázatlan, és vízszintesen rovátkolt. A kisebb fazekaknak egy füle van, a nagyobbak kétfülűek. A fazékméretek a kétdecistől (amelyben pl. forralt bort készítettek) az 50 literesig terjedhettek. Ez utóbbiakat (már a 10 literestől kezdve) lakodalmas fazéknak aratófazéknak nevezték. A sümegiek savanyúkáposztalevest főztek benne, s árulták a búcsúsoknak. Lakodalomkor húslevest, aratáskor gulyást,