Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)

A fazekaskorong általános elterjedése és a fazekasközpontok kialakulása a for­mák bizonyos mértékű leegyszerűsödéséhez vezetett, de a kelta edényekre még így is nagy változatosság jellemző. A kelta fazekasság leggyakoribb edénytípusa az egyes korszakonként eltérő formában megjelenő tál. (77,78). Emellett palackok (73,75,84), urnaformájú edények (72, 82, 83), fazekak, csuprok (74, 76), szitulák (vödör alakú edények) (81) alkotják az általánosabb típusokat. (Kerámiatabló I.). A kelta edények közös, csaknem minden típusánál megtalálható sajátossága az omfalosz, azaz az edé­nyek fenékrészének felhomorodással való kiképzése. A többszörösen kialakított omfalosszal díszített tál a különlegesebb formák közé tartozik (77). A dunántúli korai kelta fazekasság sajátos edénytípusa a hosszú nyakú, lapos lencsetestű palack (ún. Linsenflasché), amelynek megfelelői a nyugatabbi kelta területeken tűnnek fel. (Fríz 6. kép.). A Kárpát-medencei kelta edényművesség sajátos, a nyugati kelta fazekasság­ból hiányzó produktumai, az i.e. 3-2. század folyamán leggyakoribb kétfülű edények (ún. pszeudokantharosz) (80). Ez az edényforma a délebbi iltyr területekről, a két nép érintkezése révén kerülhetett a kelta edényművességbe. A magyarországi kelta faze­kasság különleges termékei az álltafejjel (fríz 5. kép), vagy emberalakkal díszített fülű edények is. (78). Ilyen díszítmények láthatók, a déli eredetű pszeudokantharosz for­mák mellett, a keleti „szkíta" népességtől átvett egyfúlű bögréken is. Az állatfejes fülek kialakulása a koravaskori és egykorú balkáni hagyományokra vezethető vissza, míg az ember alakú fülek távoli görög, illetve „késő-etruszk" előképeket idéznek. Minta nél­küli a kis csavart fülű bögre, melynek fülkiképzése készítőjének leleményességét, ötle­tességét bizonyítja. (79). Főként a késő kelta fazekasságra jellemző az erősen grafitos anyagú, többféle méretben készített fésűs, vagy seprűs díszű szitulaforma (81). A grafit különböző mértékű használata a keltakori edények anyagában mindvégig megfigyelhető, az erős grafitozás az edények hőálló képességét fokozta. A többszörö­sen átlyukasztott oldalú edény (81) hamvakat tartalmazó urnaként került sírba, száját lefelé fordított tállal fedték be. Az edény falán levő lyukak az eltemetett halott lelkének szabad útját biztosították. A kelta fazekasságra összességében kevéssé jellemző a díszítések alkalmazása. Az edények szépségüket elsősorban elegáns formájuknak köszönhetik, melyet leg­többször csak egyszerű hornyolásokvagy alig kiemelkedő bordák egészítenek ki. Sajá­tos kelta díszítésmód a mindvégig meglevő, különféle pecsétlőkkel kialakított orna­mentika, melyet az edények külső oldalán (76,82) és a tálak belsejében egyaránt alkal­maztak. Az i.e. 1. században, a betelepülő germán néptöredékek hatására, a kelta edé­nyeken megjelenika besimított díszítés is. (Kerámiatabló I.). Az i.e. 1. század második felében, talán nyugati, galliai hatásokra a kelta fazekasok festett kerámiát kezdtek készíteni. Ezeket a tojástestű, szűk nyakú edényeket vörös-fehér sávokkal és sziluett­szerű festett alakokkal díszítették. A festett kerámiát készítő, Budapest környékén működő eraviszkusz műhelyek a római hódítás után is folytatták tevékenységüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom