Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)
gyakran kis mélyedések árkolják körül, más esetekben pontsorok, vagy beböködések övezik. Erre szép példa a kiállított kis bögre, melynek nyaka körül is beböködött vonaldíszítések futnak körbe. (46). A halomsíros népesség körében az eredeti csontvázas temetkezés mellett, a helyi hagyományok hatására elterjedt az égetéses temetkezés is. A jellegzetes halomsíros urnák gömbölyű hasúak, nyakuk cilinder formájú, öblükön általában fülek ülnek. Díszítésük különféle módon elhelyezett plasztikus bordákból áll. (61). A halomsíros fazekasság formavilága természetesen gazdagabb az itt bemutatott alaptípusoknál. Ezt mutatja a vitrinben kiállított további két edény. (47,48). Különösen figyelemre méltó a kis talpon álló kétfülű edényke, mely szép kidolgozású, fényezett felületével és finom vonalkákból álló díszítésével tűnik ki. (47). A Halomsíros kultúra területén, Közép-Európában, a viszonylagos nyugodt időszak után nagy átalakulás kezdődött. A fejlettebb bronzipar és a kiterjedtebb kereskedelem közös gazdasági érdeke, a különböző helyi népcsoportokat egy újabb, nagy egységes kultúrkörré, az ún. Urnamezős kultúrává fűzte össze. A Kárpát-medencében, az i.e. 12. században, a közép-európai Urnamezős kultúrkör kialakulása idején, az újabb nyugatról érkező Halomsíros néphullám megtelepedésével kialakult késői Halomsíros kultúra élt. Ez a népesség képezte a különböző irányból érkező ösztönzések hatására formálódó, dunántúli korai urnamezős fejlődés alapját. Ebben az időszakban alakult ki a fazekasság néhány jellegzetes díszítőeleme, melyet nemcsak az idősebb Urnamezős kultúra edényein alkalmaztak, hanem közülük néhányat, némi módosulással használnak majd a fiatalabb urnamezős időszakban is. Az edények, tálak, urnák peremét kis törésekkel formálták kihajtóvá, vagy húzták befelé a formáknak megfelelően. (50,62). Ezt a szaknyelv által síkozásnak nevezett díszítésmódot az edények külső oldalán is alkalmazták. A korai urnamezős fazekasság sajátossága a ferdén kialakított árkolás, kannelurázás is, mely az edények váll- és hasrészét (49,50), illetve a behajtó szájú tálak peremét díszíti (51), (turbántekercses tálak). A korai edények díszítéseinél meg kell még említenünk a vállon és a hason alkalmazott gyakran kicsi, alig kidomborodó bütyökdíszt is. (49). A régibb Urnamezős kultúra békés fejlődését egy lényegében rokon, de újabb umamezős vándorlás szakította meg az i.e. 11. században. A fiatalabb Urnamezős kultúra kialakulása a fazekasságot tekintve nem hozott alapvető változást, kivéve az edények díszítését. A ferdén árkolt díszítés eltűnik az edények külső oldaláról, helyüket a függőleges kannelurák váltják fel. Kivételt képeznek a behúzott szájú tálak, melyeknek peremén a vízszintes és ferde árkolás továbbra is megtalálható. (Kerámiatabló I.). A kultúra formakincsét elsősorban urnák (57,62-64), fazekak (58), tálak (49-52, 55-56), csészék, bögrék (59) különféle változatai alkotják. A vitrin sarkában kiállított nagyméretű edény gabona tárolására szolgált. (65). Az edények legfőbb díszítését a már említett különféle árkolások adják, melyeket elsősorban urnákon, tálakon alkalmaztak. Az edényeket általában a díszítés és forma harmóniája jellemzi. Akimondottan háztartási célokat szolgáló edények vállrészét, vagy hasát, körbefutó ujjbenyomkodásokkal tagolt plasztikus borda díszíti. (58,59). Emellett gyakori az edények megfogását, kézbentartását megkönnyítő fogóbütyök alkalmazása is. A házikerámia felülete a legtöbb esetben durva, míg a temetkezésben használt edények felületét nemegyszer fényesre polírozták Az Urnamezős kultúra háztartási edényei közül különösen figyelemre méltó a vitrinben látható hordószerű edény. (60). Ezt a különleges, ez idáig egyedülálló edényt valószínűleg vaj készítésére használták. A munkát a két végénél felfüggesztett edény oldalirányú mozgatásával végezték. A tejföl vagy joghurt vajjá rázását az edény belsejében alul és kétoldalt elhelyezett bütyökpárok is elősegítették.