Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: Ékszer- és viselettörténet (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 5. Keszthely, 1987)

lánccsüngős (31.). A nyakláncok változatos üveggyöngyei között gyakori a többtagú rúdgyöngy és megtalálható a millefiorigyöngy is (38-39.). Nyakban viselték a bronzból (43.) és az ólomból (44.) készült csüngőket is. A pogány rítusú temetők gyermeksírjaiban gyakori lelet az ugyancsak nyakban hordott csörgő (40-42.). Karperecet egyetlen egyet sem találtunk. A kézen pajzs alakú préselt, sima karika, vagy fejes gyűrűket hordtak a nők (45-47.). A morva viselet jellegzetessége a többnyire párban előkerülő díszgomb (33-37.). A gazdagok granulációval díszített ezüst- vagy aranyozott ezüst-, a köznép bronz- vagy üveggombokat viselt. Az öv nem játszott komoly szerepet, többnyire csak a bronz- vagy a vascsatok maradtak meg. Nyugati importból származik, és eredetileg csat lehetett a 49. sz. tárgy (aranyozott bronz). A hatalom jelképe a sarkantyú lett, amit viselőjével együtt temettek el. Egyébként a férfi sírok alig tartalmaztak mellékleteket. A 9. századi népesség a 10. század közepéig háborítatlanul élt ezen a területen. Ekkor a központban éppúgy megszűntek a temetkezések, mint a környező területek vegyes népességű szolgatelepüléseinek pogány rítusú temetőiben. Az elköltözők helyét magyarok szállták meg. A legkorábbi jellegzetesen magyar köznépi ékszereket tartalmazó temetkezések a 10. század második feléből ismertek.