Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: Ékszer- és viselettörténet (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 5. Keszthely, 1987)

derekú, rövid ujjú vászoning illett. Az ingek ujját néha fehér sifonból varrták, szélét kicakkozták. Mezőre menet a vászon alsókra kartonból vagy kékfestőből készült bő szoknyát vettek, és szűk balatonkék kötényt kötöttek eléje. A férfiak a múlt század vége óta szövetnadrágban és zakóban jártak, de munkára még vászon öltözetet használtak. A nők ünnepi ruhájának száma sokkal több volt, mint a hétköznapi. Egy 1928ban férjhezmenő lány hozományába tartozott 12 ünnepi szoknya (fele selyem, fele szövet), ugyanennyi ünnepi rékli, 5 félünnepi szoknya (litániára, vásárba menő) 3 „dologténapi" kartonszoknya, ugyanennyi rékli. Ünnepi és félünnepi kötényeinek száma 2-2, de hétköznapi ún. balatonkék köténye 4 db. Ünnepi kázsmir „térítője" (vállkendője) 6 db, téli hárászkendő 1, és 1 ún. kisnagykendő szövetből. 8 ünnepi fejkendőjével szembén 3 db cérna (hétköznapi, olcsó) fejkendője volt. 4 db fehér ünnepi, 5 db színes hétköznapi alsószoknyát kapott, 2 ünnepi és 1 hétköznapi gyöngyöskontyot. Kisfehér főkötőből szándékosan nem varrtak sokat, mert azt mondták, hogy annyi gyerekük lesz. Végül 1 ünnepi, 1 hétköznapi fekete csizma, 1 fekete magasszárú és 1 fekete félcipő egészítette ki a hozományt. Sármelléken kevés leány kaphatott bársony szoknyát. Itt örültek, ha egy bársony kacamajkót (bélelt rékli) sikerült venniük. Nem úgy Zalaváron! Ott a férjhez menő lányok a selyem és szövet szoknyák mellett 2-4 öltözet bársonyt is kaptak a kelengyéjükbe. Ezekre nagyon vigyáztak, óvták, és nagyanyáról unokára szálltak. Ősszel és télen - karácsony kivételével - kékfestő vagy egyéb karton ruhában mentek még a templomba is! A drága anyagú szoknyákat féltették az esőtől, hótól. Azok arra valók voltak, hogy szép időben, nagy ünnepen parádézzonak bennük. Mindenki pontosan ismerte és számon tartotta a többi lány, asszony ruhatárát, és azonnal észrevették, ha új darabbal gyarapodtak. Féltékenyen vigyáztak - ha tehették - az egyensúlyra. A szegények jól tudták, ők nem versenyezhetnek, és különben is: ha egy gazdag lány csúnya, azt akkor is elveszik fiatalon, a szegénynek meg szegény a párja. Mondták is: a szív szeret, a birtok visz. A cselédsorban élő nők a falu Íratlan szabálya szerint nem viselhettek ünnepi csizmát és gyöngyöskontyot. Kiállításunkban elsőként a század eleji mátkapárt mutatjuk be (1.)- A férfin még vászon gatya és hímzett gyolcs ing van, noha a férfiak legnagyobb része az öregek kivételével már a múlt század végén ünnepre nem viselt bőgatyát. Elvétve azonban előfordult. Eljegyzéskor a menyasszony mértéket vett a vőlegényről, és esküvőig kihímezte a vőlegényinget. A Balaton környékén mindenütt - de egész Zala megyében is - a fehérhímzés volt az általános. Az öltések változatosságával és zsúfolásával törték meg az anyag egyhangúságát. Az ingek elejét és kézelőjét hímezték. Ha az ing elszakadt, a hímzéseket eltették és később fölhasználták. A menyasszonynak öltöztetett leány (1.) ruhadarabjai a század elejéről valók, és eredetileg is esküvői ruhaként viselték. De korábban már utaltam rá, hogy a drága viseleti darabok öröklődtek, s azokat a divatnak megfelelően egyre kurtították. Emiatt és a magas bábu miatt - rövid az eredetileg hosszú szoknya. A kacamajkó, a fehér vállkendő, a zsebkendő és a koszorú eredeti formáját őrzi. A századfordulón a módos leányok és asszonyok csizmaszárát a szárvégződésnél tenyérnyi széles sárga vagy piros, hímzett szattyán bőrből csinálta a csizmadia. Ezt a csizmát viseli a menyasszony is. Nyakát a század első 2 évtizedében divatos, szorosan a nyakhoz simuló több soros gyöngy díszíti. Szerették még az ezüst és arany lencsés vagy karika alakú fülbevalót, a szíves ezüst, később köves aranygyűrűt. A menyecske