Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: Ékszer- és viselettörténet (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 5. Keszthely, 1987)

Szolga és szolgálóleány (19. század) A női ruházatot még szűkszavúbban tárgyalja szerzőnk. A lányok haja egyfonatban lógott a hátukra, tövét és a végét szalagcsokor díszítette. Ünnepkor pártát vagy fehér, hímzett kendőt, hétköznap festett, kék vászon, majd színes karton kendőt kötöttek. A pártával egyidőben - tehát a 19. század első felében - divatozott a fekete bársony homlokszorító pánt, a pintli. Az asszonyok fehér főkötőt helyeztek kontyba fésült hajukra, s erre borították a Balaton mentén, de Göcsejben is ismert ún. pacsa kendőt, amely furcsa, sátorszerű formájával és szokatlanul nagy méretével minden idegen figyelmét fölkeltette. A nők munkára használt ingét vászonból varrták. Gallérja nem volt, ujja rövid, derekát nem lehetett a szoknya korcába kötni. A módosabbak ünnepi inge gyolcsból készült, ennek ujja bő, nyaka csipkés fodrú. A szegények ünnepi inge vászon volt, de a vállkendő alól kilátszó részt, az ujjat és a nyakat gyolcsból szabták. Hétköznapi vászonruhájuk, a péntö vagy pendely, bokáig ért, derékban szedett volt. Ezt hívták redes péntőnek. Aljáig érő vászonkötő fedte az elejét. Szoknyájukról Jankó nem ír. De a rajzokon jól látszik a színes karton és pamutszövet, a selyem és bársony. A korabeli ábrázolás jól mutatja, hogy a kialakult sokszoknyás viselet rövid, míg a módos asszony a városi polgári viselet hatására hosszú szoknyát hord. A szoknyák elejét takarékosságból olcsó anyagból toldották meg, mert a kötény úgyis eltakarta. Felső ruhaként nagykendőt - a század közepétől csípőig érő kabátkát, a kacabajkát vették fel az ingvállra. a módosak belül prémes, kívül rókaprémmel szegélyezett men-